Hírek

Hóllókői kirándulás
Május 7-én szombat reggel a Jászberényi Közösségi Ház előtt gyülekezett a Jászság apraja és nagyja, közel százan, hogy együtt induljon…
Új társunk érkezett…
A Pécs 1 csoport kicsinyei izgatottan várták a mai délelőttöt (május 7.), hiszen ma volt a nagy nap, hogy először…
Békáspusztán jártunk
A mai nap folyamán (május 6.) a sikeres pályázatomnak köszönhetően - melyet a Csányi Alapítvány és a Bonafarm Zrt. kooperációban…
Dzsungel könyve a kaposvári Cinema Cityben
Május 7-én a kaposvári Cinema City moziba látogattunk, ahol A dzsungel könyve című kalandfilmet néztük meg.
Szívtelenül nem lehet…
Kétévente rendezik meg Kaposváron a Nemzetközi Gyermek - és Ifjúsági Színházi Biennálét. A somogyi megyeszékhelyen ilyenkor minden a gyerekeknek szóló…
Érettségizünk …
„Előtted a küzdés, előtted a pálya, az erőtlen csügged, az erős megállja…” (Arany János)
Az Eszterházy Károly Főiskolán jártunk
Május 3-án ellátogattunk Egerbe, az Eszterházy Károly Főiskolára.
MS Buddy – Az irányvonal meghatározása
A tavalyi évben a Csányi Alapítvány a Microsofttal közösen hirdetett pályázatot azoknak a felsőoktatásban tanuló diákoknak, akik a karrier mögötti…
A döntés
Az Alapítvány Kuratóriuma a 2016-os Beválogatás zárásaként május 3-án döntött a mohácsi, pécsi és nagybajomi csoportokba bekerülő gyermekekről.
Színes történelem óra Újvárfalván
Szombaton, április 30-án színes történelem órán vettünk részt Újvárfalván.
Ásotthalmi tavasz
A tegnapi nap folyamán (április 30.) egy újabb fotós kiránduláson vettünk részt. Ezúttal Ásotthalom egy számunkra ismeretlen területét fedezhettük fel.
Jutalom-mozi
A Jászság 2. csoport Daléneklési versenyen résztvevő kisdiákjai kitartó munkájukért moziba mehettek (április 28.).
Szépkiejtési versenyen
Április 21-23-ig Balatonbogláron megrendezésre került a Kazinczyról elnevezett Szépkiejtési verseny országos döntője, amin részt vettem.
Országos TITOK angol verseny
Április 24-én, vasárnap, Budapesten a TITOK angol verseny országos döntőjén vettem részt.
Országos megmérettetés
Az osztályommal ezen a hétvégén (április 22-24.) az Országos Diákszínjátszó Egyesület találkozóján vettünk részt Szolnokon.
Újabb birkozó siker
Dollák Tamara dobogós helyen végzett ismét!