Hírek

Úszótábor
Úszótábor Jászberényben, a Lehel Uszoda és Strandfürdőben.
Sikeres ECDL vizsgák a Pécs 3. csoportban
A nyári szünet első hetében ECDL oktatáson vett részt a csoport.
Úszótábor a P1 csoportban
Ma július 4-én a Pécs 1 csoport kicsinyei belevetették magukat az úszótábor pörgős napjaiba, a nap nagyobb részében az úszásé…
Kőszeg természetismereti tábor
Július 3-án indult el a természetismereti tábor.
Látványtánc Európa Bajnokság
A szlovákiai Léván került megrendezésre a verseny június 29-én (szerdán).
Pap díj
A Lehel Vezér Gimnázium tanévzáró ünnepségén minden évben ünnepélyes keretek között adja át igazgató úr a Pap díjat.
ECDL tábor Jászberényben
Az egy hetes ECDL táborunk első vizsgája ma, június 27-én volt Adatbázis kezelésből.
Felvidék – történelmi tábor
Június 27-én pár órás út után, megérkeztünk Szlovákia fővárosába, Pozsonyba.
Gólyatábor
A mai nap folyamán (június 27.) a Csányi Alapítvány legfiatalabbjai érkeztek meg a sarlóspusztai gólyatáborba.
Kőszeg, ahogy mi látjuk
Az idei év első nyári tábora a pécsi, nagybajomi és szegedi 3-as csoportoknak, valamint a Hargita megyei ifjaknak Kőszegen vette…
Tokaj
Már nagy izgalommal vártuk a hétvégét, hiszen vasárnap elindultunk az ország másik végébe, Tokajhegyaljára.
Hazaút előtt
Péntek este szerencsésen megérkezett 7 fős csapatunk Csíksomlyóra, ahol megkezdődött az angol és német idegen nyelvi tábor. A tábor első…
Városi elismerések
Június 23-án köszöntötték Kaposváron az országos szakmai, művészeti és tanulmányi versenyek résztvevőit.
Szülői értekezlet Jászberényben
A tanévzáró szülőértekezletét június 22-én tartotta  a Jászság 1 csoportja.
Szegediek Erdélyben
Erdélyi történelmi és honismereti tábor június 20-26.    
Pénzügyi ismeretek és dráma tábor, Sarlóspuszta
Nagy várakozással indultunk el ma reggel a sarlóspusztai pénzügyi ismeretek táborba, hiszen a gólyatáborunk tavaly nagyon jól sikerült ezen a…