Délvidék

Tegnap este még izgalommal vártuk az sms-t,  hogy elértük-e a  felvételi ponthatárt.  S igen! Sikerült! Így nagy örömmel indultunk a délvidéki táborunkba.

Július 27. Horvátország

Beremendnél a magyar határt átlépve első programunk a Kopácsi – rét Természetvédelmi Park területén valósult meg.  Egy film bemutatta nekünk a rét élővilágát, természeti adottságait. Sétát tettünk a mocsaras helyeken, ahol különböző vízi élőlényeket láttunk. A program második részében hajóra szálltunk és 1 órán át gyönyörködhettünk a táj szépségében.

Sétát tettünk Eszék belvárosában, majd Vukovárra érve a Honvédő Háború Áldozatainak Temetőjében az örökmécses előtt róttuk le kegyeletünket.

Július 28. Horvátország – Szerbia

Reggeli után sétáltunk egyet a vukovári Duna parton, majd tovább utaztunk Novi Sadba, azaz Újvidékre. Itt megtekintettük a Péterváradi Erődöt, ahonnan csodás kilátás nyílik a Dunára, ezt követően sétát tettünk a város központjában. Délután megérkeztünk Karlócára, az egykori békekötés helyszínére. Megszemlélhettünk egy híres helyi borászatot és a Méhészeti Múzeumot, majd egy remek kóstolón vettünk részt. A nap végén elfoglaltuk belgrádi szállásunkat.

Július 29. Szerbia

A programot a legrégebben épülő paroszláv templom, a Szent Száva Templom megcsodálásával kezdtük, majd a Száva parton elterülő belgrádi vár megtekintésével folytattuk. A festői panoráma mellett, akinek volt kedve megnézhette a Hadászati Múzeumot is. A nap második felében felfedezhettük a szerb főváros központját.

Július 30 – augusztus 2. – Szerbia – Románia – Szerbia

Utunkat Galambóc felé folytattuk, ahol a Duna parton remek kilátás nyílt a várra. Délután egy csodálatos hajókiránduláson vettünk részt a Vaskapu-szorosnál. Másnap Herkulesfürdőn a régi épületek és villák visszarepítettek minket a Monarchia idejébe. Az időutazást Temesváron zártuk, ahol a meseszép terek mindnyájunkat elkápráztattak.

A tábor utolsó napjait Szabadkán és Palicson töltöttük, ahol a helyi természeti szépségeket csodálhattuk meg. Majd ezt követően a délvidéki tábort a Róka tanyán zártuk, ahol mindenki jól érezte magát, hiszen rengeteg lehetőségünk volt az utolsó táborban eltöltött közös óráinkat kihasználni, legyen itt szó röplabdáról, asztaliteniszről, pihenésről, vagy akár az éjszakai tábortűz melletti együtt zenélésről és éneklésről. Köszönjük szépen mindezt vendéglátóinknak.

Nagybajom 1, Pécs 2 csoportok

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…