Csángó Fesztivál

Újra elérkezett a Csángó Fesztivál, ami a nyaram legmeghatározóbb egy hete minden évben!

Ez már a 26. volt a sorban. 12 éve néptáncolok, ugyanennyi az a szám ahányszor már résztvettem ezen a nívós eseményen. Míg a többiek Angliában fejlesztették az angol tudásukat, addig én napi 5 óra hossza tánctanításon vettem részt a napok folyamán. Szilágysági és magyardobi koreográfiát tanultunk. Minden este táncházban lazítottunk. Az első fellépésem a második napon volt, amikor a külföldi együttesek gálaműsorában szerepeltem. Szombaton 3 fellépésem is volt: a 700 táncost felvonultató felvonuláson kezdtünk, majd a művészeti iskolám, a Viganó gálája következett, aztán később a szilágysági hagyományőrzőkkel léptünk fel, akik nem tánciskolából (mint én), hanem elődeiktől tanulták a lépéseket. A zárógálán is felléptem, ahol nagy sikerünk volt. Jövőre jön a 27. amit nem győzök várni.
Vig Dávid Jászság 3.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Konferencián a kiállításunk

Mint arról júniusban hírt adtunk, a szentesi középiskolás támogatottak segítségével a csongrádi…

Beszélgetések hete Kaposváron

Ha az elmúlt hétre keresnék jelzőt a „beszélgetés” szó mindenképpen eszünkbe juthatna,…

Egy év a Balatonon – filmünk a FEDOK-2026 fesztiválon

Egy igazán tartalmas, élményekkel teli napot töltött együtt a kaposvári közösségi ház…

Kerekasztalbeszélgetés a KultúrKikötőben

Október 8-án egy nem mindennapi eseményre kaptunk meghívást a KultúrKikötőbe. Baráth Gábor…

Pályaválasztási Projekt Szegeden

Pályaválasztási projektünk e hét szombati napján továbbtanulásunk, jövőnk szempontjából egy nagyon hasznos…

Darts matek és informatikaóra a Pécsi Közösségi Házban

A Pécsi Közösségi Ház 2-es csoportjának gyermekei izgalmas és élményekben gazdag hétvégét…

Családi nap Budapesten – Pécs 3. csoport

Október 10-én, szombaton hajnalban, 5:14-kor indult útnak a Pécs 3-as csoport a…

CSÁSZ Kupa 2026.

GALÉRIA "A reggelt közös reggelivel kezdtük, majd összepakoltuk a cuccainkat, és elindultunk…

Gazdaságinformatikus lettem!

A 2026-os év számomra egy igazán emlékezetes év, ugyanis ekkor szereztem gazdaságinformatikus…

Diplomás lettem!

A 2026-os évben átvehettem a politikatudományok alapszakos diplomám az ELTE Állam- és…