MS Buddy – a hatékonyság szolgálatában

A pénteki napot (július 8.) a Microsoft magyarországi székhelyén, a Graphisoft Parkban tölthettem el, ahol sor került az első szakmai beszélgetésre és programra microsoftos mentorommal, Hermann Zsuzsannával.

A Microsoft Élménylaborjában hallhattam arról, hogyan is működik egy olyan sikeres vállalaton belül a kommunikáció, a feladatok tervezése és szétosztása, majd mindezek hatékonyságának elemzése, mint a Microsoft. Emellett olyan alkalmazásokkal ismerkedhettem meg, amelyek mind egy vállalat működésének, mind egy magánszemély életének szervezését jelentősen megkönnyíthetik.

A mai világban már elengedhetetlen, hogy ki tudjuk használni az internet és számítástechnika adottságait, ezért is örülök annak, hogy az Alapítvány segítségével a világpiacon vezető vállalat működésébe és belső feladatainak szervezésébe pillanthatok be. Mindezen ismeretekkel felvértezve az általam választott pályán is hatékonyan érvényesíthetem majd a sikeres munkához szükséges kommunikáció, együttműködés és ügyfélközpontúság elveit. Kíváncsian várom az Alapítvány pályázatán elnyert további három alkalmat, de addig is hasznosíthatom mindazon programok tudását, amelyekbe betekintést nyerhettem.

Lévay Melitta, Jászság 1

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Konferencián a kiállításunk

Mint arról júniusban hírt adtunk, a szentesi középiskolás támogatottak segítségével a csongrádi…

Beszélgetések hete Kaposváron

Ha az elmúlt hétre keresnék jelzőt a „beszélgetés” szó mindenképpen eszünkbe juthatna,…

Egy év a Balatonon – filmünk a FEDOK-2026 fesztiválon

Egy igazán tartalmas, élményekkel teli napot töltött együtt a kaposvári közösségi ház…

Kerekasztalbeszélgetés a KultúrKikötőben

Október 8-án egy nem mindennapi eseményre kaptunk meghívást a KultúrKikötőbe. Baráth Gábor…

Pályaválasztási Projekt Szegeden

Pályaválasztási projektünk e hét szombati napján továbbtanulásunk, jövőnk szempontjából egy nagyon hasznos…

Darts matek és informatikaóra a Pécsi Közösségi Házban

A Pécsi Közösségi Ház 2-es csoportjának gyermekei izgalmas és élményekben gazdag hétvégét…

Családi nap Budapesten – Pécs 3. csoport

Október 10-én, szombaton hajnalban, 5:14-kor indult útnak a Pécs 3-as csoport a…

CSÁSZ Kupa 2026.

GALÉRIA "A reggelt közös reggelivel kezdtük, majd összepakoltuk a cuccainkat, és elindultunk…

Gazdaságinformatikus lettem!

A 2026-os év számomra egy igazán emlékezetes év, ugyanis ekkor szereztem gazdaságinformatikus…

Diplomás lettem!

A 2026-os évben átvehettem a politikatudományok alapszakos diplomám az ELTE Állam- és…