Hírek

Geográfus lettem
"Az idei tanévem eredményesen zárult, hiszen július 7-én vehettem át a geográfus diplomámat két specializációval, ami szerint geoinformatikus, illetve Terület-és…
Hazatérők
Közel 30 órányi repülés után az Ausztráliában nemzetközi sikert arató Jász-Stones csapat gépe helyi idő szerint július 9-én, 14:02-kor landolt…
Sportszervező végzettséget szereztem
"Július 7-én elérkezett az a nap az életemben, amiről már kisgyermekkorom óta álmodom, lediplomáztam. Fantasztikus érzés volt átvenni a jeles…
Labdarúgó edző lettem
A Csányi Alapítványnál töltött időszak meghatározó volt számomra, hiszen rengeteg segítséget, mentorálást és különféle képzéseket is kaptam. Az Alapítvány keretein…
Tanulás és élsport
A tanulás mellett a sport is mindig fontos szerepet játszott az életemben gyerekkorom óta. Kaposváron a Berzsenyi Dániel Tagiskolában kezdtem…
Honismereti és nyelvi tábor Tokajban
Elkezdődött a tokaji honismereti- és nyelvi tábor július 7-én, vasárnap. Kaposvár 1-es és Mohács 1-es csoportja az országot átszelve hosszú…
Gólyatábor 2024
A délelőtt folyamán begurultak a szegedi, mohácsi és kaposvári buszok a sarlóspusztai gólyatáborba. Az első közös ebédet követően lefektettük a…
Természetismereti és idegen nyelvi tábor Kőszeg
"Július 7. délután megérkeztek a Nagybajom 3-as és Pécs 3-as csoport tagjai a kőszegi természettudományi- és idegen nyelvi tábor helyszínére.…
Okleveles létesítménymérnök lettem!
Nem is olyan régen vehettem át a gépészmérnöki diplomámat, máris újabb sikerrel gyarapodott az életem. A Magyar Agrár- és Élettudományi…
Az Augsburgerek tábori összegzője
Habár nagyon úgy tűnt, hogy az égiek ellenünk vannak, de mi a másfél órás késés és a rideg, esős időjárás…
Innovációban elsők lettünk Sydney-ben!
Június utolsó napján a Csányi Alapítvány a Jász-Stones Lego-robot programozással és a VUK innovációval foglalkozó csapataival elindult a First Lego…
Fáy Siker Tábor Balatonszemes
Június utolsó napján vette kezdetét a Fáy Siker Tábor, Balatonszemesen. Délelőtt 10 órakor indult el a táborozók egyik fele Pécsről,…
Angol nyelvi tábor Bournemouth-ban
Június utolsó vasárnapját az Alapítvány ötvennégy fiatalja biztosan nagy izgalommal várta: elhagytuk az "öreg kontinenst" és útnak indultunk Nagy-Britanniába! A…
Idegen nyelvi tábor – Crikvenica, Horvátország
Az idei évben is megrendezésre került a horvátországi idegen nyelvi tábor, melynek a tavalyihoz hasonlóan Crikvenica ad otthont. A mai…
Nyári kutatónapok Szegeden
A nyári szünet első napjaiban a szegedi 1-es, 2-es csoport és a szentesi 1-es csoport ifjú természetbúvárai közös kutatási projektben…
Kertápolás Kaposváron
Szombat délelőtt a 3-as csoport kis tagjai szüleik és mentoruk segítségével szorgos munkát végeztek a Közösségi Ház kertjében. A nagy…