Hírek

Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetés
Hatalmas örömmel, szívből gratulálunk Csányi Erikának, az Alapítvány kuratóriumi elnök asszonyának abból az alkalomból, hogy 2024. augusztus 20-án átvehette a…
Helyi úszótábor a Pécs 1-es csoportban
"A héten vette kezdetét a legkisebb pécsiek számára is az úszótábor. A hét fókuszában természetesen a medence és az úszódresszek…
Drámapedagógiával a tehetségek kibontakozásáért – Interjú Sasával
Sasa, a Csányi Alapítvány mentora és drámatanára, áprilisban az Életút Fesztiválon vehette át az Ágoston Attila-díjat. Ennek apropóján készített vele…
Sporttábor Mohácson
Az R-Go projekt keretében 2024.08.12-17. között közös Sporttábor kerül megrendezésre a Csányi Alapítvány, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság…
A Jászsági Menedzser Klub rendezvénye
„Augusztus 11-én délután, a XXXII. Csángó Fesztivál és a XI. Kárpát-haza Kulturális és Gazdasági Konferencia keretében, a Csányi Alapítvány Jászberényi…
XXVIII. Ifjúsági Honismereti Akadémia – Nyíregyháza
Idén augusztus 5-9-ig újra lehetőségünk nyílt részt venni a Honismereti Szövetség által megrendezésre került IHA-án. Több csoporttársam, Zsagár Alexandra és…
Sikerek az egyetemi cheerleading világbajnokságon
"2024. augusztus 1-4 között került megrendezésre Splitben a FISU World University Championship, egyetemi cheerleading világbajnokság, amelyen a magyar egyetemi hip-hop…
Borban az igazság
Pápai Panna vagyok a Szeged 3-as csoportból és harmadéves élelmiszermérnök hallgatóként a szakmai gyakorlatomat a Csányi pincészetnél töltöm augusztus 5-től…
VIII. Össz-művészeti alkotótábor – Sarlóspuszta – TÁNC
“A VIII. Össz-művészeti alkotótábor 2024. augusztus 4-10-ig Sarlóspusztán valósult meg. A „TÁNC” című projekt mindenki számára lehetőséget biztosított tehetsége maximális…
Közösségi Házunk a nyári szünetben
A héten is többen találkoztunk a Közösségi Házban, ahol most kisebb káosz van a festés miatt. Reggel még nem volt…
Interjú a Jász-Stones-szal
Július elején a Jász-Stones csapata hatalmas sikert ért el Sydneyben, amikor az FLL Asia Pacific Open Championshipen (APOC) innováció kategóriában…
Infrastruktúra-építőmérnök lettem
Izsák Bendegúz vagyok, a Csányi Alapítvány Pécs 2-es csoportjának tagja. E hónapban vettem át kiváló minősítésű mesterdiplomámat Győrött a Széchenyi…
Természetfotós tábor Bakson
A hétfői napon, délben érkeztünk a Szegedi Közösségi Házba. A természetfotós táborunk megnyitóját már hagyományosan a Fehértói Halászcsárdában kezdtük egy…
Természetvédelmi tábor Kölkeden
Már második alkalommal indult el idén a Fauna és Flóra Alapítvánnyal közös természetvédelmi táborunk, mely a Dr. Karikó Katalin nagylelkű…
Írásszekció tábor Szentesen
Ismét elérkezett az az idő, amikor a csapatunk összegyűlt a Szentesi Közösségi Házban, hogy elvonulhassunk a mindennapi élet zajától és…
ADOMÁNYGYŰJTÉS A KÉZENFOGVA ALAPÍTVÁNYNAK
A fogyatékos emberek is haladni szeretnének az életben, mint bárki más Alapítványunk egyetemistái, Alumni tagjaink és munkatársaink ismét összefogtak egy…