Többszörösen rendhagyó Vacsoraest

A 2024-2025-ös tanév első Vacsoraestje rendhagyó módon a Budapest Music Center (BMC) Opus Jazz Clubjában került megszervezésre. A vacsorával egybekötött kerekasztal-beszélgetés díszvendége Gőz László jazz-zenész, harsonaművész, zeneakadémiai tanár, a BMC alapítója volt, aki inspiráló, figyelemreméltó életútjának bemutatásával például és útmutatóul szolgálhat az egyetemisták számára. Nagyon különleges érzés volt egy olyan zenésszel beszélgetni, akinek a nevét a jazz világának minden táján ismerik.
Ezen a vacsoraesten csatlakoztak hozzánk olyan vendégek is, akik ugyan nem tettek világhírnévre szert, mint Gőz László, de megérdemelnék, hiszen töretlen lendületükkel, alázatos munkájukkal, végtelen odaadásukkal, törődésükkel és szeretetükkel ők is a szakma krémjét alkotják. Ezen a vacsoraesten a Csányi Alapítvány operatív igazgatója, mentorai, központi irodájának dolgozói csatlakoztak hozzánk, hogy az Alapítvány egyetemistáival ilyenmód is találkozhassanak és értékes diskurzusokat folytathassanak.
A kurátorok közül Papp Edward tisztelt meg minket, illetve vendégünk volt Bánfi Katarina klinikai pszichológus is.

A Vacsoraest – harmadrészt – abból a szempontból is különleges volt, hogy a helyszínnek tisztelegve a Csányi Band is fellépett, és dalaikkal, valamint egy spontán felindulásnak köszönhetően Varga Nadin és Barkóczy Zsombor a díjnyertes kompozíciójukkal tették emlékezetessé az estét.

 

Gázsik László, Nagybajom 1-es csoport

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Egy újabb mérföldkő – Diplomás lettem!

Fontos pillanathoz érkezett az életem, lediplomáztam. Sikeresen végeztem az ELTE Társadalomtudományi Karának…

Egészségtudatosság Szegeden

„A gyerekek már hétfőn reggel korán érkeztek a Közösségi Házba a tábor…

Geoinformatikus mesterdiplomát szereztem

"Az idei tanévem eredményesen zárult, hiszen július 5-én vehettem át a geoinformatikus…

Diplomát szereztem

"Július 5-én végre beérett az eddigi kemény munkám gyümölcse ugyanis átvehettem ünnepélyes…

Egészségtábor Mohácson

"A mai napon megkezdődött a 3-as csoport Egészségtábora. A tábor célja, hogy…

Diplomát szereztem!

"Az ELTE Társadalomtudományi karán Humánökológia mesterdiplomát szereztem idén nyáron. A tanulmányaimat 2021-ben…

Matehetsz-MTA – Pályázati felhívás

Pályázati Ösztöndíj-felhívás tudományos pályára készülő, rászoruló tehetséges fiatalok támogatására A Magyar Tehetségsegítő…

Barangolás Délvidéken

Menetrend szerint érkeztünk meg vasárnap Délvidékre. A határon átkelve elsőnek Szabadkán álltunk…

ICDL tábor Mohácson

Nagy lelkesedéssel kezdte meg egyhetes ICDL táborát a Mohács 1-es csoport. Idéna…

Erdélyi Történelem és Honismereti Tábor

Július 12-én ismét egy közös élményekkel teli hét kezdődött el a Jászság…