Hírek

Kutatók éjszakája – Egészségtudomány (2014.09.26)
Szeptember 26-án az a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karának épületében Kutatók éjszakáján vettünk részt.
Megnéztük, megpróbáltuk, megszerettük
A Mikrosoftnál jártunk (szeptember 27.).
Barát vagy ellenség a közösségi hálózat?
Ebben a témában jelentkeztem a Microsoft által meghirdetett pályázatra.
Tanulásmódszertan Mohácson
A mai napon (szeptember 27.) újra tanulásmódszertan tréningre érkeztek a legkisebb csányisok a mohácsi Közösségi Házba.
Elsősegély tanfolyam Kaposváron
A Léghajó Program keretein belül (szeptember 27.) a kaposvári Közösségi Ház diákjai elsősegély nyújtó tanfolyamon vettek részt.
Idén is részt vettünk
Szeptember negyedik péntekének éjszakája 2014-ben is a kutatóké. Az érdeklődő közönség kora estétől egészen hajnalig válogathatott a bemutatók, kísérletek, előadások…
Szegedi Kutatók Éjszakája
A mikrobák világába vezettek be bennünket (szeptember 26.).
Kutatók éjszakája Kaposváron
Idén a három nagybajomi csoport is részt vett Kaposváron a Kutatók Éjszakája című rendezvénysorozaton (szeptember 26.). A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi…
Eredményhirdetés
A Csányi Alapítvány a Gyermekekért, a Polgár Judit Sakk Alapítvánnyal közösen „Gyorsakk, okosakk, elegánsakk” címmel közös alkotói pályázatának eredményhirdetése.
Család, napsütés, ősz
Egy szép napos őszi délután. Adott egy helyszín: Kaposvár egyik különleges látnivalója, Somogy megye egyik legszebb műemléke, az 1061-ben épült…
Első közös programunk Budapesten
Mi, budapesti egyetemisták már felköltözésünk óta terveztük, hogy közösen töltünk el pár órát. Mivel ezen a hétvégén rendezték meg a…
Kürtkoncert a Jászsági Közösségi Házban
Pénteken (szeptember 20.) Jászberénybe utaztam, hogy találkozzak a Csányi Alapítvány diákjaival.
Megan-nal Jászberényben
A mai délután (szeptember 20.) megismerkedtünk Megan Small-lal, aki Lowa-ban (USA) lakik.
Tanévnyitó szülői értekezlet Nagybajomban
A nagybajomi közösségi ház a nyári programok után szombaton (szeptember 20.) újra megtelt.
Évindító szülői értekezlet a P3 csoportban
A 2014/2015-ös tanév első szülői értekezletére szeptember 20-án került sor a P3 csoport aprajának-nagyjának.
Indul a 2014/15-ös tanév a 12. évfolyamon Pécsen
A P1 csoport tanévnyitó szülői értekezlete szeptember 19-én zajlott le a pécsi Közösségi Házban, ahol mind a szülők, mind a…