Projektindító foglalkozás Nagybajomban

November 15-én (szombaton) a Nagybajom 3-as csoporté volt a főszerep a Közösségi Házban. A Bonafarm és a Csányi Alapítvány közös pályázata kapcsán gyűltünk össze, a gyerekek nagy érdeklődéssel vettek részt a közös munkában. Munkánkat egy közös beszélgetéssel indítottuk, ahol mindenkinek lehetősége volt elmondani, hogy mit szeretne tanulni idősebb korában, illetve mivel foglalkozna szívesen.

Mint a Csányi Alapítvány egyik legidősebb tagja és leendő vidékfejlesztési agrármérnök, szívesen segítettem a gyerekek felkészülésében, pályázatra való ráhangolódásában. Előadást tartottam a mezőgazdaság jelenlegi helyzetéről, bemutattam a növénytermesztési és állattenyésztési ágazatot és persze kicsit meséltem magamról is, tanulmányaimról, illetve az Alapítványban eltöltött éveimről. Minden csányisnak kiosztottam egy rövid kutatófeladatot, melyet izgalmas kihívásként éltek meg és a feladatok megoldásába szinte rögtön bele is vágtak.

A nap zárásaként közösen elvetettük különböző növények magvait és a következő hetekben figyelemmel kísérjük azok változását, fejlődését. Úgy érzem, hogy előadásommal, tanácsaimmal és a közös projekttel közelebb tudtam hozni a gyerekekhez a mezőgazdaságot, mint fontos termelői szektort és ezzel is segítem későbbi munkájukat.

Örömmel tölt el, hogy kis-mentorként segíthettem a kicsik munkáját és jó érzés volt újra egy kellemes délelőttöt eltölteni a nagybajomi Közösségi Házban, ahonnan én is indultam. Ezúton szeretném megköszönni a lehetőséget!

György-Dávid Valentin, Kaposvár 3-as csoport

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Kerekasztalbeszélgetés a KultúrKikötőben

Október 8-án egy nem mindennapi eseményre kaptunk meghívást a KultúrKikötőbe. Baráth Gábor…

Pályaválasztási Projekt Szegeden

Pályaválasztási projektünk e hét szombati napján továbbtanulásunk, jövőnk szempontjából egy nagyon hasznos…

Darts matek és informatikaóra a Pécsi Közösségi Házban

A Pécsi Közösségi Ház 2-es csoportjának gyermekei izgalmas és élményekben gazdag hétvégét…

Családi nap Budapesten – Pécs 3. csoport

Október 10-én, szombaton hajnalban, 5:14-kor indult útnak a Pécs 3-as csoport a…

CSÁSZ Kupa 2026.

A reggelt közös reggelivel kezdtük, majd összepakoltuk a cuccainkat, és elindultunk a…

Gazdaságinformatikus lettem!

A 2026-os év számomra egy igazán emlékezetes év, ugyanis ekkor szereztem gazdaságinformatikus…

Diplomás lettem!

A 2026-os évben átvehettem a politikatudományok alapszakos diplomám az ELTE Állam- és…

Alkalmazott zeneszerző lettem!

Egy meghatározó fejezet zárult le az életemben: végre a kezemben tarthattam a…

Pályázati Felhívás – Talentum Hungaricum Program

Fehér Elemér, alapítványunk Kamarazenekarának fejlesztője és a Nemzeti Tehetség Központ zenei csoportvezetője…

Egyetemista találkozó Pécsett

"Október 6-án rendeztük meg a pécsi egyetemisták félévkezdő találkozását, beszélgetését. Ilyenkor mindenki…