Egyetemi felvételire készülünk

A pécsi 1 és jászság 2 csoport, betekintést nyertünk a Kaposvári Egyetem világába, a felvételi rendszer „hogyanjába”, és e mellett kiváló lehetőség nyílt rég nem látott barátainkkal találkozni.

November 14-én körbejártuk az egyetem lenyűgöző épületét kívül-belül. Ezen felül a 200 ezer kötetes állománnyal rendelkező könyvtárat is meglátogattuk, a könyvtár előnye, hogy rengeteg mű online is elérhető a diákok számára. Majd a következő helyszín amit meglátogattunk egy kollégiumi szoba volt. Meglepően otthonos és szép kétágyas szobát láthattunk. Minden szobához külön fürdőszoba tartozik, ami még csábítóbbá teszi.
A Dr. Gombos Péter, a pedagógiai kar dékán helyettese  tartott egy előadást, amely során rengeteg fontos és hasznos információval lettünk gazdagabbak  az egyetemben rejlő lehetőségekkel és szakokkal kapcsolatosan.
Ezek után a felvételi eljárással kapcsolatban hallgattunk meg egy előadást, amit Gerencsér Tímea, a központi tanulmányi iroda vezetője tartott, aki ugyancsak sok figyelemre méltó gondolatot osztott meg velünk. Felhívta figyelmünket az egyetemek megjelölésének sorrendjére a pótfelvételi lényegességére, a pontok számolására, a határidők betartására. A programot a csecsemőszoba megtekintésével zártuk, érdekes volt, hogy az élethű babákat a kezünkbe vehettük. Ezúton köszönjük a Csányi Alapítványnak a lehetőséget.

Darázs Mátyás, Tóth Máté, Kovács Viktória Jászság 2., Tischlér Renáta Pécs 1.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Kerekasztalbeszélgetés a KultúrKikötőben

Október 8-án egy nem mindennapi eseményre kaptunk meghívást a KultúrKikötőbe. Baráth Gábor…

Pályaválasztási Projekt Szegeden

Pályaválasztási projektünk e hét szombati napján továbbtanulásunk, jövőnk szempontjából egy nagyon hasznos…

Darts matek és informatikaóra a Pécsi Közösségi Házban

A Pécsi Közösségi Ház 2-es csoportjának gyermekei izgalmas és élményekben gazdag hétvégét…

Családi nap Budapesten – Pécs 3. csoport

Október 10-én, szombaton hajnalban, 5:14-kor indult útnak a Pécs 3-as csoport a…

CSÁSZ Kupa 2026.

A reggelt közös reggelivel kezdtük, majd összepakoltuk a cuccainkat, és elindultunk a…

Gazdaságinformatikus lettem!

A 2026-os év számomra egy igazán emlékezetes év, ugyanis ekkor szereztem gazdaságinformatikus…

Diplomás lettem!

A 2026-os évben átvehettem a politikatudományok alapszakos diplomám az ELTE Állam- és…

Alkalmazott zeneszerző lettem!

Egy meghatározó fejezet zárult le az életemben: végre a kezemben tarthattam a…

Pályázati Felhívás – Talentum Hungaricum Program

Fehér Elemér, alapítványunk Kamarazenekarának fejlesztője és a Nemzeti Tehetség Központ zenei csoportvezetője…

Egyetemista találkozó Pécsett

"Október 6-án rendeztük meg a pécsi egyetemisták félévkezdő találkozását, beszélgetését. Ilyenkor mindenki…