Villányban jártam

Lehetőségem adódott, hogy 1 napot eltöltsek Villányban a Csányi Pincészetnél Hágen István vezetésével (április 10.).

Pécsen találkoztunk reggel, és innen indultunk utunkra. Első állomásunk Kisharsány volt, ahol a szőlészethez használt munkagépeket tekintettük meg, illetve megismerkedtem az ott dolgozó adminisztratív dolgozókkal. Ezután indultunk Villányba. Itt található a Csányi Pincészet, ahol bemutatták azt a folyamatot, hogy hogy is lesz a szőlőből bor. Benéztünk a pincébe is, ahol a borokat tárolják. Ez az épület 1881-ben épült, és a benne lévő hordók az 1900-as évek óta vannak ott. Ezután áttértünk a dolgok informatikai támogatására, hogy is történik mindez a számítógépen. Szerencsére akadt 1-2 tennivaló, így gyakorlatban is láthattam, hogy működik a problémamegoldás. Egy ebéd mellet Nagy Zsoltné gazdasági igazgatóval és Hágen Istvánnal beszélgettünk az Alapítvány tevékenységéről, mely elnyerte tetszésüket. Az ebéd után visszatértünk a számítógép elé, és betekintést nyerhettem az ott használt programról és kaptam néhány jó tanácsot vele kapcsolatban.

Nagyon hasznosnak találtam a napot, köszönöm az Alapítványnak a lehetőséget!

Bozsoki Balázs, Kaposvár

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…