Egy nap a Bonafarmnál

A Csányi Alapítvány 2015 márciusában pályázatot hirdetett.

A Bonafarm cégcsoport különféle ágazatainak meglátogatására volt lehetőség pályázni. Mivel az iskolámban kereskedelem-marketing szakon tanulok, és emellett érdekel a logisztika, megpályáztam a marketing-logisztikai ágazatot. Mentorom ezután közölte a jó hírt, hogy elfogadták a pályázatom, és ezzel betekintést nyerhetek a Bonafarm mezőgazdasági világába.

Április 10-én, reggel 7 órakor indult a napom, ekkor indultunk el autóval Pécsről. Bezzegné Thuza Mónika fogadott, a bemutatkozást követően Bóly felé vettük az irányt. Útközben sokat mesélt a cégcsoportról, tudása rendkívül széleskörű volt. Nagyon hasznosnak találtam a beszélgetésünket, mert rengeteg új dolgot tanultam tőle. Közben megérkeztünk a munkahelyére, a Bóly Kft.-hez, ahol körbevezetett az épületben, valamint bemutatott a kollégáinak.

9 órakor megérkezett Balló Csaba logisztikus Mohácsról, és átvett engem a hölgytől, hogy bemutassa a Dunai Kikötőt Mohácson. 10 kilométernyi kocsiút után megérkeztünk. Nem sok időt töltöttem vele ezután. Bemutatott a Műhelyvezetőnek, aki körbevezetett az egész dokkon, megmutatva a legérdekesebb helyeket. Rengeteg kamiont láttam, de a legtöbb az kukoricából volt, az egyik raktárukban például 5000 tonna. Megtekinthettem, hogy a teherhajókra milyen úton érkezik meg a kukorica, ami aztán elviszi a rakományt a Dunán különböző országokba. A másfél órás élmény után visszautaztunk Bólyba, ugyanis meghívást kaptam egy munkahelyi ebédre.

Az ebéd utáni pihenőt követően elérkezett az utolsó program. Úti célunk a Csípőteleki Tehéntelep volt. Először egy hatalmas, hosszú istállót néztünk meg, ahol az egészséges teheneket táplálták speciális takarmánnyal, amitől a hazai tej minősége olyan lesz, amilyet elvárunk. A beteg tehenek el voltak különítve a fertőzések elkerülése érdekében, de szerencsére belőlük keveset láthattunk. A fiatal borjúknak is volt külön bölcsődéje a telepen, ez a hely tetszett a legjobban. Ezt követően sikerült egy ikerellést is végignéznünk. Végül pedig a fejés folyamatába tekinthettem bele egy üvegablakon keresztül. A fejés legmodernebb technológiájával ismerkedtem meg, amit szintén nagyon élveztem. A Bonafarmnál töltött egy napom zsúfolt volt, mégis csak egy töredékét láttam annak a tevékenységnek, amit végeznek a vállalatnál.

Összefoglalva a napot, teljes mértékben elégedett vagyok, nagyon tartalmas volt a program, a kísérőim barátságosak és szakmailag felkészültek voltak, rengeteget tudtam beszélni velük és hasznosnak tartottam. Jó döntésnek tartom, hogy pályáztam, és arra ösztönözném Csányis társaim, hogy az ilyen lehetőségeket ti is használjátok ki, mert a karriereteket segít elindítani akár egy ilyen napnak a tapasztalata is.

Jávorka Patrik, Pécs 2

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…