Beválogatás Pécsett percről percre

Pécsett a mai nappal kezdetét vette a beválogatás.

2015. április 10. a pécsi Beválogatás első napja.

8:00 A pécsi Közösségi Ház várja a ma érkező jelölteket. Mindannyian nagyon izgatottak vagyunk, és sok sikert kívánunk a gyerekeknek. A mai nap eseményeiről folyamatosan tudósítunk.

8:45-9:00 A Pécsi Közösségi Ház mentora és dr.Radoszáv Miklós, az Alapítvány operatív igazgatója köszönti a megjelent szülőket és gyerekeket. A köszöntő és a kollégák bemutatása után a jelöltek tesztírásra mentek, ezalatt a Gyermekparlament diák vezetője, Szabó Gábor, illetve az operatív igazgató mutatja be az Alapítvány mindennapjait és működését.

10:15 A tízórai elfogyasztását követően a gyerekek elkezdték írni a matematika-logika tesztet, ezidő alatt a szülőknek drámafoglalkozást tartanak a kaposvári kollegák.

11:15 Most kezdődött a gyerekek drámafoglalkozása.

12:30 A bőséges ebéd után elkezdődtek az interjúk és a portfolió bemutatások.

15.45 A beválogatás első napja lezárult, a holnapi nap folyamán újabb jelentkezőkkel folytatjuk a beválogatást.

2015. április 11. a pécsi Beválogatás második napja

9:00 Megérkeztek a pályázók. A rövid köszöntést követően előbb Szabó Gábor a Gyermekparlament elnöke, majd Dr. Radoszáv Miklós operatív igazgató úr mutatja be Alapítványunkat a szülőknek. Eközben a gyerekek nekifogtak a szövegértés tesztek megírásának.

10:15 A diákok elkezdték a matematika tesztek megírását, közben a szülők drámafoglalkozása is kezdetét vette.

11:10 Rövid szünet és egy kis pihenő után a gyerekek drámafoglalkozása is elkezdődött, a költészet napja jegyében.

13:00 A pécsi Beválogatás második napja a szóbeli interjúkkal folytatódik.

16:00 Véget ért a második nap is. Reméljük a gyerekek remek élményekkel tértek haza tőlünk!

2015. április 12., a pécsi Beválogatás harmadik napja

8:45 Beválogatásunk utolsó napján újabb 16 pályázó látogatott el hozzánk. A köszöntés után a gyerekek elkezdték a szövegértés tesztek írását. A szülők pedig Dr. Radoszáv Miklós operatív igazgató úr Szabó Gábor és Járay Bianka bemutatóját hallgathatják, ahol betekintést nyerhetnek az alapítványi munkába, programokba.

10:00 Tízórai után a matematika tesztek megírásával folytatták a gyerekek a napot, szüleik pedig ezidő alatt dráma óra keretén belül tapasztalhatták meg az alapítványi órák egyikének élményét.

11:00 A gyerekek elkezdték a dráma foglalkozást egy kis pihenő után.

12:15 Elérkeztünk a pécsi Beválogatás utolsó részéhez, ahol a gyerekek beszélgetés keretében mutathatják be magukat, eredményeiket.

15.00 Véget ért a Csányi Alapítvány pécsi beválogatása. Reméljük a gyerekek szép élményekkel tértek haza

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…