Kaposvár 2-es csoportjának tagjai közül sokan nagy változások előtt állnak: van aki a szakdolgozatát/portfólióját készíti a következő tanév záróvizsgájára majd a mesterszakra való jelentkezését adja be; van aki az érettségi vizsgákkal bíbelődik a legjobb eredményért, hogy jó eredménnyel jusson be a kiválasztott egyetemre, vannak, akik a zeneművészet területén felvételiztek vagy fognak a közel jövőben, s van aki kiváló szakmai bizonyítvány megszerzése után tud elhelyezkedni szakmájában a somogyi megyeszékhelyen.
A csoport fiataljai tehát nagy változás előtt állnak. Bizonyára ezt egyfajta fejlődésnek tekintik az ifjabbak, de vajon a szülők hogyan élik meg ezt a változást? Milyen hatással lesz ez a változása a családi működésre? Erről gondolkoztunk együtt, természetesen ismét kicsit más, kötetlenebb és általunk kedvelt formában: Biblioterápiás tréning keretén belül május 29-én a kora esti órákban a az idei tanév utolsó Szülők Akadémiáján.
A találkozó „ceremónia mestere” Árok-Vörös Ildikó volt, aki szülőként már több alkalommal tartott tréning jellegű foglalkozást szülőtársainak, biblioterápiás fejlesztőként. Ildivel nagyon szeretünk együtt dolgozni-gondolkozni, legyen a téma …gyakorlatilag bármi. Most a családi struktúra, keret megváltozásának hatásai jelentette a tágabb témát, fókuszban olyan kérdésekkel foglalkoztunk, hogy mi jelent nehézséget a szülői szerepeinkben jelen élethelyzetünkben; hogyan éljük meg a változásokat, mit jelent számunkra az elengedés? Nagyon nehéz erről írni, összefoglalni, a nagyon személyes, nagyon mély és őszinte beszélgetések kialakulása okán.
Az elhangzottak mindannyiunkat építettek lelki szempontból; egyfajta (titok)szövetség is alakult köztünk és az a felismerés, hogy együtt vagyunk sokféleségeinkben, együtt ugyanabban „a cipőben”, szülői szerepben. Aggodalmaink, örömeink, félelmeink, terveink és vágyaink a jövőre vonatkozóan sokszínűen jelentek meg a résztvevők elmondásaiban. Gyermekeink életében bekövetkező változások hatnak ránk, elkerülhetetlen, hogy jól és okosan alkalmazkodjunk majd az új helyzetekhez. Egymásra támaszként is gondolunk, és magunkkal vittük azokat a súlyos, vagy éppen rém egyszerű és igaz mondatokat, amelyekbe a jövőben akár kapaszkodhatunk, felidézhetjük nehezebb pillanatainkban. Kiinduló irodalmi anyagunk Nádasdy Ádám: Maradni, maradni című verse volt, s az Olvasóra bízzuk, hogy az alábbi részletből mely sorok azok, amelyek a legtöbbet mondanak számunkra.
Nádasdy Ádám: Maradni, maradni
Az átzuhanás, az megterhelő.
Ilyenek: az elalvás, a fölébredés,
a megszeretés, a meggyűlölés;
amikor vendégek várhatók,
a boltban a tanácstalan álldogálás,
hogy házigazdává átalakuljak;
a vendégség után pedig a bútor,
mert vissza kell tolni megint privátba.
Ezek a nehezek. Amikor maradok,
az jó: az alvásnak mestere vagyok,
és ébren lenni nagyon szeretek.
Boldog vagyok, ha sok a vendég, és ha van
szerelmem, illetve ha nincs.
De átzuhanni egy beállításból
egy másikba, az összekuszál.
Maradni szeretnék, mindig maradni:
ha ébren vagyok, élesen figyelni,
ha alszom, mélyebb gödörbe leásni;
magányos levesporokat fölönteni,
vagy élettársi szennyest kotorászni.
Átzuhanni: az fáj. A változás
szűk száján átcsúszni, az horzsolás.
A Szülők Akadémiája a mit viszel magaddal? kérdésre adott válaszokkal zárult, íme néhány gondolat, amely csak halványan tudja visszaadni azt a nagyszerű élményt, amelyet meg tudtunk élni, mi szülők, együtt.
Amit tehát magával vitt Szabó Szilvia szülő: „A szülő felelősséggel tartozik gyermeke iránt. Gondoznia, ápolnia kell nemcsak a testét, hanem a lelkét. Ez soha nem egyszerű a szülő számára. Vannak vidám pillanatok és vannak bizony nehéz, embert próbáló helyzetek is.” De ahogy Frederik Backman mondta: „…a szülő feladata: vállnak lenni, ahová a gyerekek kiskorukban felülhetnek, hogy lássák a világot, nagyobb korukban felállhatnak, hogy elérjék a felhőket, olykor-olykor pedig rátámaszkodhatnak, ha elbizonytalanodnak. Bíznak bennünk, míg minket összetör a felelősség ..,”
Nagy Andrea szülő így foglalta össze gondolatait: „Az anyaság egy olyan cipő, amely hol egy kényelmes házipapucs, hol egy satuként szorító, de roppant csinos 10 cm-es tűsarkú. Tudjuk, hol szorít, hogyan fáj, de hordjuk, hogy aztán egyszer-egyszer megpihentessük lábunk abban a jól ismert, végtelenségig hordott, szeretett és elnyűtt házipapucsban.”
Talán a hangulatról a Galéria képei még többet mondanak el….
