Önismeret és pályaorientáció Jászberényben

Ebben a félévben is több alkalommal találkoztunk a Közösségi Házban Becsei Lilla, mentálhigiénés, pályaorientációs szakemberrel, akivel játékos, vagy éppen művészeti, kreatív, alkotó foglalkozások során próbáltuk mindenki számára megtalálni a leginkább megfelelő továbbtanulási irányt. Vannak, akiknek már konkrét elképzelésük van, de vagyunk még néhányan, akik inkább azt tudjuk mit nem szeretnénk tanulni, és vannak kiemelt tantárgyak, melyekkel szívesen foglalkoznánk a későbbiekben is. Különösen szerettük azokat a foglalkozásokat, ahol alkothattunk, és az alkotásainkon keresztül ismertük meg még jobban egymást és magunkat. Voltak beszélgetések, ahol összeszedtük milyen céljaink, jövőképünk van az adott pillanatban, milyen érzések jelennek meg bennünk amikor a közelebbi, távolabbi jövőre gondolunk. Megnéztük ez hogyan változott, formálódott a félév során. Láttuk azt, milyen fontos az érzelmeinket és a gondolatainkat jól átadni a másiknak. Egyéni és csoportos találkozóink is voltak Lillával, melyek során a mindennapi nehézségeinkre kerestünk megoldást vagy olyan feladatokat kaptunk melyekkel a saját erősségeink, értékeink kerültek elő. Szinte minden alkalommal beszélgettünk a motivációról, melyre így a pályaválasztás előtt igen nagy szükségünk van.

Németh Henrietta J1-es csoport

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Egészségtábor Mohácson

"A mai napon megkezdődött a 3-as csoport Egészségtábora. A tábor célja, hogy…

Diplomát szereztem!

"Az ELTE Társadalomtudományi karán Humánökológia mesterdiplomát szereztem idén nyáron. A tanulmányaimat 2021-ben…

Matehetsz-MTA – Pályázati felhívás

Pályázati Ösztöndíj-felhívás tudományos pályára készülő, rászoruló tehetséges fiatalok támogatására A Magyar Tehetségsegítő…

Barangolás Délvidéken

Menetrend szerint érkeztünk meg vasárnap Délvidékre. A határon átkelve elsőnek Szabadkán álltunk…

ICDL tábor Mohácson

Nagy lelkesedéssel kezdte meg egyhetes ICDL táborát a Mohács 1-es csoport. Idéna…

Erdélyi Történelem és Honismereti Tábor

Július 12-én ismét egy közös élményekkel teli hét kezdődött el a Jászság…

A kövér porcsintól a hangtálakig – Egészségtábor Kaposváron

2026. július 6. és 10. között a Kaposvár 3-as csoport tagjai tartalmas…

Történelmi és honismereti tábor Őrvidéken

A Jászberény 3-as és a Nagybajom 2-es csoport megérkezett Bükfürdőre a Hunguest…

Felvidéki tábor 2026

Képek a galériában! Első nap: Pozsonyi kirándulásA jászberényi 4-es és a szegedi…

Pénzügyi ismeretek és drámatábor Sarlóspuszta

Vasárnap reggel indultunk Sarlóspusztára, ahol a nagybajomi, pécsi és szentesi csapatok pénzügyi…