„A korábbi évekhez hasonlóan idén is megrendezésre került a crikvenicai idegennyelvi tábor.
A csapat egy hosszú út után vasárnap délután érkezett meg a horvát, tengerparti városba, ahol elfoglaltuk a szállásunkat. A vacsorát követően többen az ismerősség örömével, míg mások az újdonság izgalmával sétáltak le a tengerhez. A parton nyelvtanáraink – Peter Holly, Hamlin Zsuzsanna és James Kremer – ismét készültek néhány jégtörő játékkal, melyek a szó minden értelmében megmozgatták a résztvevőket, és megalapozták a hangulatot a következő napokra. A napok egy része tematikus angol órákkal zajlott, melyek 3 csoportban, 3 nyelvoktató segítségével valósultak meg. A fő irányt az SDG (Sustainable Development Goals) jelentették és eköré épültek a témakörök. Volt szó a műanyagok káros hatásairól, az élővilág pusztulásának következményeiről, a szemét elfogadhatatlan mennyiségéről, az egészség megőrzéséről és sok olyan témáról, aminek az alapvető tudás részét kellene szolgálnia. Sőt, nem csak beszélni róla, hanem aktívan tenni is érte. Érdeklődésem és végzettségemből adódóan is nagyon közel állt hozzám ez a téma és szeretném hogy a későbbiekben erre még nagyobb hangsúly helyeződjön tettekben is megmutatkozva. A tábor végén bemutatott projektek arra irányultak hogy egy ezzel kapcsolatos témakörben minden csapat vitát, kampányt vagy színdarabot rendezett, ahol megoldási javaslatokat tettek egyes problémakra.
Órák után Crikvenica belvárosában vagy a tengerparton töltöttük az időt, de belefért még egy kirándulás a Plitvicei-tavakhoz és egy hajóút is a Krk szigetre.”
Tokaji Lili Anna, Szeged 3-as csoport




