Mesebeszéd pályázat

A kaposvári Megyei és Városi Könyvtár meseíró pályázatot hirdetett Mesebeszéd címmel. Több kategóriában rendezték a versenyt.

Én a Furi mese című művet adtam be, mellyel az I. helyezést értem el a felső tagozatosok közül. Nagyon örültem az eredménynek.

Íme a nyertes mesém:

Furi mese

Hol volt, hol nem volt, a háromszögletű kerek erdő közepén, ahol a hétszer három mindig hetvenhárom, élt egy jóképű, sármos sárkány feleségével, a rút de kedves banyával. Nagyon boldogok voltak és egy ember fiúk született, akit Bélának neveztek el. Nagy szegénységben éltek, mivel a banyát elküldték a helyi méregkeverő klubból és az édesapa pedig felégetett minden munkalehetőséget maga körül. Ezért egy szép napon így szóltak a fiúkhoz:

–  „Bélus, fogd a tarisznyádat és a hétmérföldes csizmádat és eredj szerencsét próbálni!

A fiú még azon a napon elindult vándorútra és meg sem állott még a szomszéd király palotájához ért. Így szólt a királyhoz:

–          Felséges királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom, meg szeretném kérni gyönyörű lányod, Debella kezét.

A király így felelt:

–          Neked adom lányom és fele királyságom, ha a próbát ki tudod állni és három találós kérdésemre meg tudsz felelni, de ha nem, karóba huzatom a fejedet!- Első kérdésem-

–          Miért rossz a tetűnek?

A legény így felelt:

–          Mert hajszálon múlik az élete.

A válasz jó volt, jöjjön a következő!- mondta a király.

–          Miért van hátul a mókus farka?

A fiú rövid töprengés után így válaszolt:

–          Mert elől van a mókus.

–          Jól válaszoltál, most jöjjön a legnehezebb kérdés. Mi van a macskák fején?

A legény hosszas gondolkodás után így szólt:

–          Cirmos cica haj.

A harmadik válasz is helyes volt. Nyomban hintót küldtek Béla szüleiért és hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak. Így lett a szegény legényből király. Mivel Béla jó kapcsolatokkal rendelkezett a palotában, így apját a Sárkányt felvették palotafűtőnek, anyját, a Banyát, pedig királyi szakácsnak. Bélának és Debellának pedig 77 gyermeke született. Így volt, mese volt, vége volt.

 

Bartyik Mirjam Kaposvár 1-es csoport

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…

Gyakorlat teszi a mestert XIII.

Tizenharmadik alkalommal hirdette meg a Csányi Alapítvány és a Bonafarm cégcsoport a…

Dráma és személyiségfejlesztés

Az őszi szünet harmadik napja a Pécs 3-as és Pécs 1-es csoportban…

Rémisztően jó Halloween Nagybajomban

Tegnap délután igazi borzongató hangulat uralkodott a Csányi Alapítvány Nagybajomi Közösségi Házában.…