Iryna búcsúzik Kaposvártól

Önkéntesünk lassan már két hete tartózkodik Magyarországon. Az első időszakot Kaposváron töltötte, majd pénteken költözik Pécsre, onnan pedig egy újabb két hétre Nagybajomba.

Szomorúak vagyunk, hisz ez a két hét olyan gyorsan eltelt, így már búcsút is kell vennünk Irynától. Az első találkozáskor félve közeledtünk egymás felé, de már már szinte barátként köszöntöttük egymást. Igyekeztünk mindent megtenni, hogy jól érezze magát Kaposváron. Bízunk benne, hogy rengeteg emlékkel fog hazatérni Ukrajnába és sosem felejt el minket. Köszönjük a sok segítséget, az érdekes előadásokat és azt, hogy megismerhettük őt. Kívánunk neki sok sikert az életben és reméljük találkozunk még, hisz mi szeretettel várjuk vissza Kaposvárra a Közösségi Házunkba!

Deák Sára, Nógrádi Nóri Kaposvár 3

Bye-bye Iryna

Sajnos Irina búcsúzik a Kaposvári Közösségi Háztól, az utolsó itt töltött napon az angol óra előtt egy olyan helyre mentünk el és mutattunk meg, amelyet nagyon szeretünk. A Bencés Apátság az egyik legrégebbi emlékhely a városban, nagyon szép környezetben van a város szélén, egy magas dombon. Csodálatos a kilátás Kaposvárra, a romok között pedig jó sétálgatni, nézelődni. Megmásztuk a kilátót is, érdekes növényt is gyűjtöttünk. Jó volt együtt lenni és beszélgetni. Utána angol órán dalt is tanított nekünk Iryna és mi is énekeltünk neki egyet. Szomorú vagyok, hogy el kell mennie, remélem hamarosan visszajön hozzánk.

Fekete Lilla Kaposvár 2.

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…

Gyakorlat teszi a mestert XIII.

Tizenharmadik alkalommal hirdette meg a Csányi Alapítvány és a Bonafarm cégcsoport a…

Dráma és személyiségfejlesztés

Az őszi szünet harmadik napja a Pécs 3-as és Pécs 1-es csoportban…

Rémisztően jó Halloween Nagybajomban

Tegnap délután igazi borzongató hangulat uralkodott a Csányi Alapítvány Nagybajomi Közösségi Házában.…