Első éves lettem

Idén felvettek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karára határrendész szakra, amellyel közelebb kerültem az álmom megvalósításához.

A többi első éves egyetemistával ellentétben nekem már augusztus közepén elkezdődött a suli, ugyanis augusztus 17-én be kellett vonulnom. Ezen a napon kezdődött az alapkiképzés első szakasza, a bentlakásos időszak. Ekkor kezdtem megismerkedni az alaki fogásokkal, illetve az alap elméleti kérdésekkel, amelyek megalapozzák az elkövetkezendő rendőri pályámat. A kiképzés egésze fejlesztett mind mentálisan, mind fizikálisan és az állóképességem is nagyban javult a kiképzőimnek köszönhetően.

Szeptember 23-án ért véget az alapkiképzés, ami egy alaki szemlével és egy írásbeli vizsgával zárult. Ezután kezdtem meg ténylegesen az egyetemi tanulmányomat, de a kiképzés még nem zárult le, végigkíséri egész rendészeti tanulmányomat. A kar jellegzetessége, hogy amíg az előadásoknak vége nem lesz, egyenruhát kell viselni. Az alapkiképzés vége után  a Csányi Alapítványtól megkaptam a laptopot, amellyel az Alapítvány minden egyetemista hallgatót támogat tanulmányaiban. Ezt nagyon köszönöm, mert számomra hatalmas segítséget jelent az elkövetkezendő egyetemi éveim alatt.

Sülyi Bertalan, Jászság1.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…

Gyakorlat teszi a mestert XIII.

Tizenharmadik alkalommal hirdette meg a Csányi Alapítvány és a Bonafarm cégcsoport a…

Dráma és személyiségfejlesztés

Az őszi szünet harmadik napja a Pécs 3-as és Pécs 1-es csoportban…