A Szentes-Csongrád Rotary Club minden évben pályázatot hirdet 9-11. évfolyamos, a két járásban élő és/vagy tanuló tehetséges fiatalok számára. A pályázat nyertesei az elismerésen kívül anyagi juttatásban is részesülnek. Ebben az évben a szentesi egyes csoport két támogatottja pályázott, közülük Horváth Vanda sakkteljesítményéért ezüst, Sebesi Fanni Lili fotós tevékenységéért bronz minősítésben részesült.
„Tavaly is pályáztam, akkor ezüst minősítést nyertem. A mostani bronz mellé azonban több olyan felajánlást is kaptam, ami miatt egyáltalán nem lehetek csalódott: először is, egy másik fotós és egy képzőművész díjazottal együttesen szerveznek nekünk egy közös kiállítást a munkáinkból. Másodszor, kaptam egy olyan lehetőséget, hogy egy másik „terepen”, egy divatbemutatón próbálhassam ki magam fotósként. Ez nagy kihívás, de nagyon kíváncsi is vagyok, érdekes feladat lesz! Az elnyert jutalmat elsősorban a felszerelésem továbbfejlesztésére szeretném fordítani. Köszönettel tartozom a Csányi Alapítványnak, hiszen a fotózás itt vált gyerekként érdeklődésemmé és azóta is itt gyakorlom rendszeresen.”
„Nem készültem semmire, nem tervezgettem, hogy vajon milyen díjat vehetek ma át. Úgyhogy egyre izgatottabb lettem, amikor a dicséretben részesültek között nem hangzott el a nevem. Majd a bronzosok között sem mondták, ekkor már pattanásig feszültek az idegeim. Óriási boldogság, hogy az ezüstösök közé kerültem és a díjat egy az egyben a sakktudásom további fejlesztésére szeretném fordítani. Például nagyon sok versenyre járok, évente mintegy húsz-huszonöt alkalommal telik így a hétvégém valamelyik napja. Plusz növelni fogom az edzéseim számát is, ami szintén fontos. Köszönöm a mentoromnak a pályázathoz írt ajánlását és a Csányi Alapítványnak pedig azt, hogy idáig eljutottam. Csak azon fogok dolgozni, hogy a jövőben is folyamatosan fejlődjek.”
Gratulálunk a díjazott lányoknak, csak így tovább!
– Kovács Sándor mentor, Szentes 1-es csoport
