Hírek

Érdekképviseleti Fórum ülés Pécsett
Az év vége előtt találkoztak a csoportok képviselői a Pécsi Közösségi Házban, hogy részt vegyenek az őszi ülésen. Az ülés…
Helytörténeti gyűjtemény Jászágón
Péntek délután a helytörténeti projekt keretében Jászágóra utaztunk Dorina nénivel. Már az utunk is izgalmas volt, mivel társaim sok érdekességet…
Európai Hulladékcsökkentési Hét
Minden év novemberében kerül megrendezésre az Európai Hulladékcsökkentési Hét, mely idén a november 16.-24. közötti időszakra esik. Ennek keretében a…
A Hangszépítő Zenei Tanoda Emlékezetes Napja
Különleges esemény vette kezdetét november 20-án, hiszen bemutatkoztak a Hangszépítő Zenei Tanoda diákjai, melyet egy fantasztikus barátnőmmel, Horváth Veronikával közösen…
Török András Budapest díszpolgára lett
Először is hadd gratuláljak a Csányi Alapítvány nevében. A Tanár Úr sikere a mi büszkeségünk is, hiszen rengeteget köszönhetünk Önnek. Nagyon…
Érdekképviseleti fórum ülés Mohácson
„Az Érdekképviseleti Fórum őszi ülésére november 21-én került sor a mohácsi Közösségi Házban. Minden csoport képviseltette magát a szülők és…
Görögországban töltött Erasmus+
Jóna Szabolcs Olivér a nagybajomi 3-as csoport egyik tagja vagyok. Nagybajomban lakom, Kaposváron a KSZC Eötvös Loránd Műszaki Technikum és…
Természettudományos Diákszimpózium Jászberényben
A jászberényi Lehel Vezér Gimnáziumban 1998-ban két tanítványommal (Vidra Tamás, Kovács Norbert természet- és környezetvédők ma is) megalapítottuk az Élővíz…
Vacsoraest az S10-ben
"Az idei tanév első S10-ben tartott vacsoraestjére november 18-án került sor, amely különleges hangulatban zajlott. Az este nemcsak a díszvendégek…
Barangolások
2024. november 19-én, kedden Deli Julianna: Barangolások című kiállítását nyitottuk meg a Jászsági Közösségi Ház Déryné 6 Galériájában. A Kiállításon…
Ostrava Dream Cup Taekwondo
November 15-16. került megrendezésre az 2024 Ostrava Dream Cup Taekwondo, ahol közel 200 fő versenyzett. A középiskola mellett már nehezebb…
Örökrangadó és a Jövő Városa
Szombaton Szegeden is letettük alapköveit a Maker’s Red Box tananyagai közül a Jövő Városa projektünknek. Az 1-es és 2-es csoportjaink…
Érdekképviseleti Fórum Jászberényben
Péntek délután tartottuk meg Jászberényben az őszi Érdekképviseleti Fórumunkat.  A szokásosnál többen voltunk jelen, mert a legifjabb csoportunkból több szülő…
Logikai és kritikai gondolkodás fejlesztése Pécsett
A mai napon (november 16.) mind matematikai mind nyelvi megközelítésből fejlesztésre került a logikai gondolkodás. Balogh Ádámnál a gyermekek az…
Az első Szülők Akadémiája a szegedi új csoportban
Pénteken a Szeged 1-es csoport mentoráltjai és szülői közössége első alkalommal vettek részt az OTP Fáy András Alapítvány munkatársai által…
Prezentációs technikák – az OTP Fáy András Alapítvány workshopja Szentesen
November 16-án, egy napsütötte szombaton az OTP Fáy Alapítvány munkatársai tartottak nekünk interaktív foglalkozást a prezentációs technikákról. Egy rövid bemutatkozást…