Farsangi táncház a Nagybajomi Közösségi Házban

Farsang alkalmából táncház vette kezdetét a Nagybajomi Közösségi Házban. Kriston József, Józsi bácsi, aki a ház egyik német nyelvi fejlesztőtanára, néptáncos múltjából hozott történeteket a vicces fejfedőben lévő gyerekeknek. Mesélt több népszokásról és különböző hagyományőrző tevékenységről. Rengeteg tánclépést mutatott, amely a legtöbbünknek inkább vicces volt, mint tanulságos, ugyanis a gyerekek szinte egyáltalán nem ismerték a régebbi időkből származó táncokat, kultúrákat. A tanár úr a kedvünkért még be is öltözött egy nagyszakállú, idős apónak, ebben a jelmezben mutatta be egyedi és különleges kanásztáncát. A mozgásba belemelegedve ezután az Nb3-mas csoport egyik kisebb tagja, Bogdán Tímea tartott nekünk egy lelkes bemutatót abból a cigánytáncból, amelyet ő már oly sok éve tanul szülőfalujában, Mezőcsokonyában. Nagyon ügyes volt, többen kipróbáltuk a táncot.

Sándor Laura, a Nagybajomi 1-es csoport egyetemistája, ezután a farsangi időszakkal kapcsolatban mutatott be egy előadást, hogy mindenki többet tudjon meg az farsang eredetéről, múltjáról, szokásairól, legfőképp Magyarországon.

Végül fánkevéssel koronáztuk meg a napot, amit ezúton is köszönünk önkéntesünknek, Horváthné Varga Tündének. Ezek voltak azok a történések, amelyeknek köszönhetően rendkívül jól telt ez a jeles projektnap. Győző Zalán – Nagybajom 3-as csoport

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Egészségtábor Kaposváron

2026. július 6-án elkezdődött Kaposváron a Kaposvár 3-as csoport Egészségtábora, amely öt…

Élelmiszermérnök lettem!

A 2026-os évben sikeresen átvehettem a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen az…

Természetismereti és Idegennyelvi Tábor Kőszeg

Megkezdődött a kőszegi Természetismereti és Idegennyelvi Tábor A jászberényi, pécsi és mohácsi…

Sikeres középfokú nyelvvizsgáink

A Jászság 1-es csoport két tanulója, Baráth Zoltán és Kaptás Márk Máté…

Önismeret és pályaorientáció Jászberényben

Ebben a félévben is több alkalommal találkoztunk a Közösségi Házban Becsei Lilla,…

Idegennyelvi Tábor Crikvenica

A korábbi évekhez hasonlóan idén is megrendezésre került a crikvenicai idegennyelvi tábor.…

Szentesi úszótábor

Nyári táborainkat elsőként helyi úszótáborral kezdtük, melynek résztvevői 13 fő 5. osztályt…

Pénzügyi ismeretek és drámatábor Sarlóspuszta

Vasárnap reggel indultunk Sarlóspusztára, ahol a nagybajomi, pécsi és szentesi csapatok pénzügyi…

Büszkék vagyunk!

Az utóbbi időszak rengeteg sikert hozott az Alapítvány tehetségeinek mind iskolai, mind…

Úszótábor Nagybajomban

"Hétfőn (06.29) kezdetét vette a nagybajomi 1-es csoport úszótábora. A gyerekek már…