Szülői értekezlet Mohácson

Február 13-án került megrendezésre a Mohács 1-es csoport félévi szülői értekezlete. Értékeltük az elmúlt félév eredményeit és meghatároztuk a javításra váró feladatokat. Sajnos a 7. osztály nagy kihívások elé állítja a gyerekeket, a természettudományos tantárgyak tanulása sok tanulónál nehézségeket okoznak, emiatt többen rontottak az előző félévhez képest.

Az értekezlet folytatásaként a második félév feladatait és kiemelkedő rendezvényeit beszéltük meg. Szót ejtettünk az Életút Fesztivál programjáról és a hozzákapcsolódó határidős feladatokról. Téma volt, hogy a gyerekek ebben a félévben megkezdik az ICDL bizonyítvány megszerzéséhez a vizsgákat. A szülők nagy örömmel fogadták, hogy a vizsgadíj költségeit az Alapítvány biztosítja.

A nyári táborok időpontjait is pontosítottuk, hogy a családok ennek tudatában tudják a programjaikat megtervezni.

Az értekezlet kötetlen beszélgetéssel ért véget.

Kovácsné Bodor Erika, mentor

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Egy újabb mérföldkő – Diplomás lettem!

Fontos pillanathoz érkezett az életem, lediplomáztam. Sikeresen végeztem az ELTE Társadalomtudományi Karának…

Egészségtudatosság Szegeden

„A gyerekek már hétfőn reggel korán érkeztek a Közösségi Házba a tábor…

Geoinformatikus mesterdiplomát szereztem

"Az idei tanévem eredményesen zárult, hiszen július 5-én vehettem át a geoinformatikus…

Diplomát szereztem

"Július 5-én végre beérett az eddigi kemény munkám gyümölcse ugyanis átvehettem ünnepélyes…

Egészségtábor Mohácson

"A mai napon megkezdődött a 3-as csoport Egészségtábora. A tábor célja, hogy…

Diplomát szereztem!

"Az ELTE Társadalomtudományi karán Humánökológia mesterdiplomát szereztem idén nyáron. A tanulmányaimat 2021-ben…

Matehetsz-MTA – Pályázati felhívás

Pályázati Ösztöndíj-felhívás tudományos pályára készülő, rászoruló tehetséges fiatalok támogatására A Magyar Tehetségsegítő…

Barangolás Délvidéken

Menetrend szerint érkeztünk meg vasárnap Délvidékre. A határon átkelve elsőnek Szabadkán álltunk…

ICDL tábor Mohácson

Nagy lelkesedéssel kezdte meg egyhetes ICDL táborát a Mohács 1-es csoport. Idéna…

Erdélyi Történelem és Honismereti Tábor

Július 12-én ismét egy közös élményekkel teli hét kezdődött el a Jászság…