Hírek

Megszereztem a harmadik diplomámat
Sikeresen megszereztem a harmadik diplomámat. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán elvégzett jeles minősítésű germanisztika, német alapszakos bölcsész, valamint a…
Taekwondo nemzetközi sikerek
„Az online versenyek után, most már ismét személyesen versenyezhetünk. Két nagy Taekwondo versenyt is szerveztek mostanában, ahol én is részt…
Mentőápoló lettem
2020-ban érettségiztem, majd  tanulmányaimat a META-Don Bosco Szakgimnázium OKJ képzésén  folytattam  mentőápoló szakon. 2 év után június elején, sikeres szakmai…
Tanév végi szülői értekezletek
Pécs: " A Pécs 3-as „kicsik” szülői értekezletére érkeztünk meg (június 14.) mindannyian (gyerekek, szülők, testvérek), a szokásos módon programról…
Idegen nyelvek, tallérgyűjtő jutalomút
„Alapítványunk kiemelt hangsúlyt fektet az idegen nyelvek oktatására, ezért évek óta hagyománnyá vált, hogy támogatott diákjai számára minden tanévben megszervezi…
Ria, Ria, Hungária
"A mai napon (június 11-én) a Magyarország- Németország futballmeccsre látogathattunk el Alapítónk jóvoltából. Miután felértünk Budapestre, találkoztunk a többi csányis…
Tanévzáró szülői értekezlet Mohácson
"A 3-as csoport szülői értekezletére június 8-án került sor. A fő témák között az elmúlt félév értékelése és a nyári…
Nyelvvizsgázni voltunk
Június 2-án és 3-án a szegedi 2-es csoportból hat tanuló ment nyelvvizsgázni angol alapfokon a szegedi Katedra nyelviskolába. Izgalommal várjuk…
Fotós Workshop 3.0-Biharugra (2022.06.04.)
2022. június 4-5. között megtartottuk az idei Össz-Művészeti Tábor utolsó Természetfotós beválogató workshopját. A kétnapos hétvégi túra keretén belül a…
ÉLETTÉR-KÉP
"Június 2-án megrendezésre került Jászfényszarun a Szent Erzsébet Közösségi Házban, a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság és a Europe Direct Szolnok…
Projektzárás-tanévzárás Szentesen
A tanév végéhez közeledve a héten az alapítványi csoportok is az utolsó közös alkalmakon vannak túl a nyári táborok előtt.…
A mi felelősségünk…
Május 30-31-én az Alapítvány szegedi és szentesi mentorai, valamint a fenntartót képviselve részt vettünk a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató által…
Színház másképp
Az alapítványi idegen nyelvi versenyen való eredményes részvétel jutalmául Kaposvár 2-es csoportunkból hárman Szekszárdra utaztunk, ahol a Dunántúl egyik leghíresebb…
Kalandozások Európában- Szimbólumok
"Az idei tanév utolsó (május 27-28.) projektfoglalkozása a nemzeti szimbólumokra fókuszált. A tanult idegen nyelvet figyelembe véve egy németes és…
Diplomakoncert
"2022.05.30.-án, Pénteken került megrendezésre Pécs 3-as csoporttársam, Szereceán Tihamér diplomakoncertje a Budapest Jazz Club-ban. Az esemény ingyenes volt, így nem…
Nagyköveti cím átadása
Az Alapítvány Gyermekparlamentje 2022 tavaszán egy új címet alapított, hogy elismerésben részesítse azokat a támogatottakat, akik teljesítményükkel hozzájárultak a Csányi…