Hírek
A mi várunkA Biztonság projekt keretein belül a legutóbbi kézműves foglalkozáson az erődítményekről volt szó. A történelemórán tanultakat kiegészítendő, ráhangolódásként virtuális vártúrával…
Színek és formák egy tavaszi délutánMa délután került sor az Össz-művészeti táborunk egyik elmaradt előválogatójának pótlására. A lányok iskola után érkeztek Böhönyéről és Nagybajomból a…
Mint hal a vízbenPászti Alex, a szegedi 3-as csoport 7. osztályos tanulója, rengeteg időt és energiát tölt kedvenc elfoglaltságával, az úszással. A Közösségi…
Melyiket válasszam? – iskolaválasztás a tehetség menténA mai napon, 2022. május 17-én került sor a Csányi Alapítvány Szeged 3-as csoport Szülők Akadémiája előadás megtartására, melynek témája…
MÉTE TDK 2022„Május 16-án részt vettem a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán megrendezett XXIV. országos Magyar Élelmiszer-tudományi és Technológiai Egyesület Tudományos Diákköri Konferenciáján.…
Grafika műhely NagybajombanHétvégén rendeztük meg az Össz-művészeti táborunk egyik grafikai előválogatóját. A gyerekek Szegedről, Jászberényből és Nagybajomból is jöttek. Nyolc fiatal érkezett…
SZÍNJÁTSZÓ SZEKCIÓ ELŐVÁLOGATÓ – PÉCSRégiek és újak gyülekeztek Pécsen, a színjátszó szekció előválogatóján, a sok szép emléket őrző drámateremben. A tizenöt résztvevő közül volt,…
Városi kalandtúra KaposváronNagyon mozgalmas hétvégén vagyunk túl csoportunkkal. Többen az összművészeti tábor szekcióválogatóján igyekeztek a legjobb formájukat hozni, volt, aki informatikai konferencián…
Érdekképviseleti fórum ülés Pécsett"Május 14-én, szombaton került sor Pécsett az idei év tavaszi Érdekképviseleti Fórumára. Több napirendi pont is érintve volt. Ismételten előkerült…
Akril-akvarell szekció elválogató Pécsett"Május 15-én megrendezésre került az VI. Összművészeti tábor akril-akverell festészeti szekciójának előválogatója. Az eseménynek a Pécsi Közösségi Ház adott helyszínt.…
Média szekció előválogató KaposváronÚj szekcióval, a médiával gazdagodik az össz-művészeti tábor idén nyáron, ennek előválogatóját rendeztük meg a Kaposvári Közösségi Házban. Az eseményre…
Életút program teljesítéseIdén az elmúlt két évben végzettek kivezetésére is sor került az Életút napon. Kovács Andrea személyesen a Pécsi Közösségi Házban…
ÖnkénteskedtünkPéntek délután általában projektnapok vannak a jászberényi Közösségi Házban, de a mai délutánon sok társunk útnak indult a szekció előválogatókra,…
MOL Magyar Kupa döntő"A mai napon lehetőségünk volt megnézni a MOL Magyar Kupa döntőjét a Budapesti Puskás Ferenc Stadionban. Egy nagyon kiélezett mérkőzésen…

