Az elmúlt időszak egyik legmeghatározóbb mérföldkövéhez érkeztem: sikeresen befejeztem tanulmányaimat a McDaniel College budapesti kampuszán, ahol pszichológia és kommunikáció szakon szereztem diplomát. Bár egy korszak lezárult, úgy érzem, az igazi tanulás és fejlődés még talán csak most kezdődik.
Egészen nosztalgikus visszagondolni arra, hogy tízévesen, amikor bekerültem a Csányi Alapítvány közösségébe, még egy társastáncot versenyszinten űző kislány voltam, akinek legnagyobb álma az volt, hogy egyszer tánctanár lehessen. Akkor még nem sejtettem, mennyi élmény, lehetőség és fejlődés vár rám az elkövetkező években. Az Alapítvány által biztosított támogatás teljesen új irányokat nyitott meg előttem: a Gyermekparlamentben való részvétel, a Csányi Band, a különböző projektek, pályázatok, nyelvórák, nyelvvizsgák és közösségi programok mind hozzájárultak ahhoz, hogy azzá az emberré váljak, aki ma vagyok.
A rengeteg angolóra és az angliai utazások hatalmas segítséget jelentettek abban, hogy magabiztosan kezdhessem meg tanulmányaimat a McDaniel-en, ahol angol nyelven zajlott az oktatás. Ugyanakkor nemcsak a nyelvtudást kaptam meg az Alapítványtól, hanem azt a szemléletet és önbizalmat is, amely segített helytállni minden új és kihívást jelentő élethelyzetben. Ebben óriási szerepe volt annak a támogató közösségnek, mentoroknak, társaimnak és vezetőknek, akik végig mellettem álltak.
Végtelenül hálás vagyok Csányi Sándornak és Csányi Erikának, hogy létrehozták ezt az egyedülálló Alapítványt, amely rengeteg fiatal életét változtatja meg nap mint nap. Köszönöm Miklós bácsinak, az Alapítvány operatív igazgatójának, hogy mindig minden helyzetre találtunk megoldást, és hogy részese lehettem annak a „tanulási folyamatnak”, amelyről olyan sokszor beszélt. Hálás szívvel gondolok mentoromra, Erika nénire, akihez bármikor fordulhattam segítségért, támogatásért vagy akár csak egy bátorító szóért. És köszönöm édesanyámnak, hogy akkor is hitt bennem, amikor én kételkedtem magamban.
Az Alapítványban eltöltött évek alatt életre szóló barátságokat kötöttem, megtanultam szinte minden helyzetből a legjobbat kihozni, és megszámlálhatatlan élménnyel gazdagodtam. Nehéz lenne néhány mondatban összefoglalni mindazt, amit ez a közösség adott nekem, hiszen itt nőttem fel igazán. Biztos vagyok benne, hogy nélküle ma teljesen más ember lennék.
Az Alapítvány nemcsak lehetőségeket adott, hanem biztonságot, motivációt és egy olyan közeget is, ahol mindig érezhettem, hogy tartozom valahová. Olyan emberek vettek körül, akik inspiráltak, támogattak és újra meg újra emlékeztettek arra, hogy érdemes dolgozni az álmainkért.
A közös programok, utazások, fellépések, projektek és a mindennapi pillanatok mind hozzátettek valamit a személyiségemhez. Rengeteget tanultam az emberi kapcsolatokról, az elfogadásról, az együttműködésről és arról is, hogy mennyire fontos egymást támogatni. Sokszor észre sem vesszük, hogy egy-egy beszélgetés, egy biztató mondat vagy közösen átélt élmény milyen mély nyomot hagy bennünk, mégis ezek azok az emlékek, amelyek évekkel később is elkísérnek.
Az Alapítvány számomra sosem csak egy program vagy egy közösség volt, hanem egy olyan hely, ahol folyamatosan fejlődhettem, ahol biztonságban hibázhattam, tanulhattam, újrakezdhettem, és ahol mindig volt valaki, aki hitt bennem. Talán ezért is olyan nehéz szavakba önteni, mennyit jelent számomra ez az egész.
Ahogy most visszatekintek az elmúlt évekre, rengeteg emlék jut eszembe: az izgalom egy-egy fellépés előtt, a közös nevetések a hosszú napok végén, az utazások, amelyek során nemcsak új helyeket, hanem saját magamat is jobban megismerhettem.
Úgy érzem, a „köszönöm” most valahogy nagyon kevésnek tűnik. Kevés ahhoz képest, amennyi szeretetet, figyelmet, lehetőséget és támogatást kaptam. Mégis, teljes szívemből hálás vagyok azért, hogy az Alapítvány által lehetek az első diplomás a családomban. Köszönöm!
Szép Hanna, Mohács 1-es csoport, Viselkedéselemző és Kommunikátor
