Ünnepre hangolódás

„Az ünnepi készülődés már hagyománnyá vált Mohácson, így szombaton ismét megtelt a Közösségi Házunk gyermekzsivajjal.  A csoportok apraja- nagyja izgalommal vetette bele magát a közös munkába. Míg a mézeskalács édes-fűszeres illata lengte be a termeket, a gyerekek énekétől és a karácsonyi daloktól volt hangos a ház, addig a munka serényen folyt mindenhol a középiskolásaink és egyetemistáink segítségével.  Voltak, akik otthonra az ünnepi asztalukra készítettek adventi koszorút, míg mások kopogtatót és karácsonyfadíszt barkácsoltak. Nem maradhatott el a pohárfestés sem a legfiatalabb csoport számára, hogy már ők is a saját jelölésükkel díszített poharaikat használhassák a mindennapokban és ezáltal már egyenrangú tagoknak érezve magukat a Házban.” Éles Annamária, mentor

GALÉRIA

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Egy újabb mérföldkő – Diplomás lettem!

Fontos pillanathoz érkezett az életem, lediplomáztam. Sikeresen végeztem az ELTE Társadalomtudományi Karának…

Egészségtudatosság Szegeden

„A gyerekek már hétfőn reggel korán érkeztek a Közösségi Házba a tábor…

Geoinformatikus mesterdiplomát szereztem

"Az idei tanévem eredményesen zárult, hiszen július 5-én vehettem át a geoinformatikus…

Diplomát szereztem

"Július 5-én végre beérett az eddigi kemény munkám gyümölcse ugyanis átvehettem ünnepélyes…

Egészségtábor Mohácson

"A mai napon megkezdődött a 3-as csoport Egészségtábora. A tábor célja, hogy…

Diplomát szereztem!

"Az ELTE Társadalomtudományi karán Humánökológia mesterdiplomát szereztem idén nyáron. A tanulmányaimat 2021-ben…

Matehetsz-MTA – Pályázati felhívás

Pályázati Ösztöndíj-felhívás tudományos pályára készülő, rászoruló tehetséges fiatalok támogatására A Magyar Tehetségsegítő…

Barangolás Délvidéken

Menetrend szerint érkeztünk meg vasárnap Délvidékre. A határon átkelve elsőnek Szabadkán álltunk…

ICDL tábor Mohácson

Nagy lelkesedéssel kezdte meg egyhetes ICDL táborát a Mohács 1-es csoport. Idéna…

Erdélyi Történelem és Honismereti Tábor

Július 12-én ismét egy közös élményekkel teli hét kezdődött el a Jászság…