Megalakult a Mohács 3. csoport

A mai napon (május 9-én) tartottuk a Mohácsi Közösségi Ház 3. csoportjának szülői értekezletét.

Az elmúlt napok nagy izgalommal teltek, mivel most tudták meg a gyerekek, hogy sikeresen szerepeltek a Beválogatáson, ezért az Életút Program részeseivé váltak. Ma mindenki örömmel és mosolyogva érkezett és figyelmesen hallgatta mentoruk tájékoztatóját és megbeszélték a nyári programokat is.

A következő sorokat a szülők és a gyerekek írták:

Nagyon nagy örömmel tölt el, hogy ennek a csapatnak tagjává válhatott Gergő fiam is.  A kezdeti izgalmainkban a megértő segítség jól jött, hiszem nem tudtuk, hogy hova is szeretnék csatlakozni. Kicsit félve vágtunk bele a megmérettetésbe, de már nyugodt vagyok, jó helyre engedtem a fiamat. Itt sok mindent tanulhat és átélhet, amit nem biztos, hogy mi tudnánk neki biztosítani. Nagyon büszke vagyok rátok a felvállalt feladatért és a fiamra is, aki szerintem szívesen lesz a csapat tagja.  Mádlits Anita (Orosz Gergő édesanyja)

Amikor megtudtam, hogy bejutottam, akkor nagyon örültem. Számomra ez a mai nap felejthetetlen volt, mert nagyon sokat tanultam a Csányi Alapítványról és szívesen válok a tagjává.  Orosz Gergő

Érdekes, izgalmas látni azokat a szülőket, gyerekeket, akikkel majd sokáig szoros kapcsolatban fogunk állni, akik közül remélhetőleg a fiam barátokat fog találni. Barátságos légkörben folytak az adminisztrációs tennivalók. Bizakodással telve várjuk a következő találkozást. Bertholdné S.Nagy Ágnes (Berthold Gergely édesanyja)

Richárd nagyon boldog volt, amikor megtudta, hogy „ csányis” lehet, anyukája pedig büszke rá, hogy „ megcsinálta”. Mindketten tisztában vagyunk vele, hogy az Alapítvány óriási lehetőség  arra, hogy Richárd kihozhassa magából a legjobbat. Ennek érdekében  mindent meg is fog tenni, ezt most komolyan megígéri. Az „ aláírós nap” is olyan baráti légkörben zajlott, mint „beválogatós nap”, így Ricsi nyugodt lélekkel és örömmel várja a gólyatábort.  Holczerné Tóth Melinda (Holczer Richárd édesanyja)

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…

Gyakorlat teszi a mestert XIII.

Tizenharmadik alkalommal hirdette meg a Csányi Alapítvány és a Bonafarm cégcsoport a…

Dráma és személyiségfejlesztés

Az őszi szünet harmadik napja a Pécs 3-as és Pécs 1-es csoportban…

Rémisztően jó Halloween Nagybajomban

Tegnap délután igazi borzongató hangulat uralkodott a Csányi Alapítvány Nagybajomi Közösségi Házában.…