Kis-szakmai gyakorlat

A Csányi Alapítvány és a BONAFARM cégcsoport közös pályázatot hirdetett „Gyakorlat teszi a mestert IV.” címmel, ahova én is pályáztam informatika szakterületen.

Május 6-án, pénteken került sor a kis-szakmai gyakorlatomra. Reggel Pécsen találkoztam Paulovics Barnával és onnan indultunk Bólyba. Az oda vezető úton beszélgettünk a tanulmányaimról, Paulovics Barna mesélt a cégről, illetve megbeszéltük, hogy fog kinézni a nap. Először Barna megmutatta nekem a cég SAP rendszerének felépítését és működését, majd a teszt rendszeren megnézhettem, hogy néz ki egy termék rendelésének folyamata egészen a készletre vételig.

Ez után a betekintést nyerhettem a kontrolling osztály működésébe és a kontrollerek feladataiba. Ebéd közben a többi ott dolgozóval is tudtam kicsit beszélgetni.

Ebéd után Balogh Miklóssal töltöttem az időt, aki az adatbázisokat, adatbázisok felépítését mutatta be, továbbá megmutatta, hogy készülnek a riportok, milyen adatokból tevődnek össze általában és hogy ezek mikor és kiknek küldődnek ki.

Meg szeretném köszönni a Csányi Alapítványnak, a BONAFARM cégcsoportnak és Paulovics Barnának ezt a lehetőséget.

Bozsoki Balázs, Kaposvár 3
Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…

Gyakorlat teszi a mestert XIII.

Tizenharmadik alkalommal hirdette meg a Csányi Alapítvány és a Bonafarm cégcsoport a…

Dráma és személyiségfejlesztés

Az őszi szünet harmadik napja a Pécs 3-as és Pécs 1-es csoportban…

Rémisztően jó Halloween Nagybajomban

Tegnap délután igazi borzongató hangulat uralkodott a Csányi Alapítvány Nagybajomi Közösségi Házában.…