Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a Mohács 1-es és a Mohács 3-as csoport szülői értekezletére került sor. A Mohács 3-as csoport esetében a gyermekek is elkísérték szüleiket a programra.

Az értekezlet első részében az előző tanév feladatainak megvalósulását, valamint a nyári táborok tapasztalatait értékeltük. A szülők visszajelzései alapján a gyermekek valamennyi táborban jól érezték magukat, számos élménnyel és új tapasztalattal gazdagodva tértek haza. A közös programok nemcsak a tudás és készségek fejlesztését szolgálták, hanem fontos szerepet játszottak a közösségépítésben és a társas kapcsolatok erősítésében is.

Az értekezlet második részében az idei tanév feladatait, lehetőségeit és kihívásait tekintettük át. Kiemelt figyelmet fordítottunk a tanulmányi szerződés új fejezetének megismerésére, valamint az előttünk álló programokra és elvárásokra.

A Mohács 1-es csoport tagjai számára a tanév során több olyan foglalkozást is szervezünk, amelyeknek a Pécsi Közösségi Ház ad majd otthont, hiszen a tanulók ettől a tanévtől kezdve Pécsett folytatják középiskolai tanulmányaikat. A szülők beszámolói alapján a gyermekek első tapasztalatai kedvezőek: jól érzik magukat az általuk választott intézményekben, és pozitívan élik meg az új környezetbe való beilleszkedést.

A Mohács 3-as csoport tagjai az értekezlet keretében, Berthold Gergely egyetemista kis-mentor irányításával regisztráltak a nyelvi versenyekre. A jelentkezéshez szükséges új e-mail-címeket is létrehozták, így a tanulók a versenyeken való részvételhez szükséges technikai feltételeket is megteremtették.

A program zárásaként kiosztottuk a PICK által felajánlott adományokat, amelyeket a szülők nagy örömmel és köszönettel fogadtak.

A szülői értekezlet jó hangulatban, aktív együttműködéssel zajlott. A találkozó lehetőséget teremtett arra, hogy közösen értékeljük az elmúlt időszak eredményeit, megfogalmazzuk az új tanév céljait, valamint tovább erősítsük a családok és az Alapítvány közötti együttműködést.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…

Az első vacsoraest Szegeden

Szeptember 15-én, első alkalommal a szegedi egyetemisták is összegyűltek egy vacsoraestre, melynek…

Családi Nap és szülői értekezlet Kaposváron

2026. szeptember 12-én a kaposvári közösségi házban gyűlt össze a Kaposvár 3-as…

Családi nap Szentesen

Szeptember második szombatja igen mozgalmasan telt a szentesi Közösségi Házban. A máskor…

Tanévindító szülői értekezlet a Pécs 3-as csoportban

Szeptember 12-én délelőtt tartotta tanévindító szülői értekezletét a Pécs 3-as csoport. A…