MTA 200

„A Magyar Tudományos Akadémia – Széchenyi István alapítói szándékával összhangban – közel 200 éve folyamatosan megújulva szolgálja a tudást, a nemzetet és az egyetemes tudományt.” – olvasható az MTA 200 honlapján. A „legnagyobb magyar” nyomdokaiba lépve a Jászság 4-es csoport projektfoglalkozások keretében megpróbálja feldolgozni azoknak a személyeknek az életét, akik jászsági kötődésükkel az Akadémiáig jutottak és munkásságukkal saját lokális közösségüket gyarapították. Ebben nagy segítségünkre van a Jászsági Évkönyv 2025-ös kiadása, mert éppen ezzekkel a kútfőkkel foglalkozik. A cél, hogy mindenki megismerje a jász akadémikusokat és példájukon keresztül önmagát is ösztönözze a fejlődésre.

„2026.02.14-én a csoportunkkal a projektnapon először mentori órán vettünk részt, ahol megbeszéltük a legfontosabb bennünket érintő információkat és az aktuális teendőket. Átbeszéltük a táborokat, önkéntes közösségi munkákat, valamint a tanulmányi eredményeket. A mentori óra után a Magyar Tudományos Akadémiával foglalkoztunk. Megismerkedtünk az intézmény jelentőségével és szerepével valamint hogy mi a feladata. Ezt követően játékos feladatokat oldottunk meg csoportokban, amelyek magyar feltalálókról szóltak. Számomra nagyon érdekes volt és sok olyan dolgot tanultam meg, amit eddig nem tudtam. Úgy gondolom hogy nemcsak új ismereteket szereztünk, hanem közben jól is éreztük magunkat.”

Pege Angelika, Jászság 4-es csoport

„Feladataink közé tartozott hogy válasszunk 1 embert és írjunk róla egy részletes bemutatót, melyet követkető alkalommal mutatunk be. Mentorunk, András bácsi, azt mondta, hogy ha minden jól sikerül akkor elvisz minket Budapestre is, ahol megnézünk az MTA épületében egy kiállítást. Összeségében egy jó nap volt, átbeszéltük a tudnivalókat, és átmentünk a projektünk első elemein.”

Kiss László Ákos, Jászság 4-es csoport

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Egészségtábor Mohácson

"A mai napon megkezdődött a 3-as csoport Egészségtábora. A tábor célja, hogy…

Diplomát szereztem!

"Az ELTE Társadalomtudományi karán Humánökológia mesterdiplomát szereztem idén nyáron. A tanulmányaimat 2021-ben…

Matehetsz-MTA – Pályázati felhívás

Pályázati Ösztöndíj-felhívás tudományos pályára készülő, rászoruló tehetséges fiatalok támogatására A Magyar Tehetségsegítő…

Barangolás Délvidéken

Menetrend szerint érkeztünk meg vasárnap Délvidékre. A határon átkelve elsőnek Szabadkán álltunk…

ICDL tábor Mohácson

Nagy lelkesedéssel kezdte meg egyhetes ICDL táborát a Mohács 1-es csoport. Idéna…

Erdélyi Történelem és Honismereti Tábor

Július 12-én ismét egy közös élményekkel teli hét kezdődött el a Jászság…

A kövér porcsintól a hangtálakig – Egészségtábor Kaposváron

2026. július 6. és 10. között a Kaposvár 3-as csoport tagjai tartalmas…

Történelmi és honismereti tábor Őrvidéken

A Jászberény 3-as és a Nagybajom 2-es csoport megérkezett Bükfürdőre a Hunguest…

Felvidéki tábor 2026

Képek a galériában! Első nap: Pozsonyi kirándulásA jászberényi 4-es és a szegedi…

Pénzügyi ismeretek és drámatábor Sarlóspuszta

Vasárnap reggel indultunk Sarlóspusztára, ahol a nagybajomi, pécsi és szentesi csapatok pénzügyi…