Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk szegedi általános iskolás tanulói idén is beneveztek. A megmérettetésen a szegedi 1-es csoportból hat fiatal vett részt, két háromfős csapatot alkotva: versenyzőink az U12-es és az U15-ös korosztályban képviselték az Alapítványt. Ezzel az élményekben gazdag programmal indítottuk el az idei természetklub foglalkozásait a Közösségi Házban.
A Szegedi Herman Ottó Horgászegyesület Gyermek és Ifjúsági Horgászműhelye által szervezett versenynek a Fehérpart-Szilvás adott otthont 2026. szeptember 19-én. A csapatverseny célja az volt, hogy a megye gyermekhorgászai barátságos, mégis szabályozott keretek között mérhessék össze tudásukat, kitartásukat és ügyességüket.
A versenyzők három szektorban, sorsolással eldöntött horgászhelyeken foglalták el helyüket, majd a szabályzatnak megfelelően három órán keresztül horgásztak. A nap folyamán a szegedi 2-es csoport kismentorai segítették a résztvevő gyerekeket: támogatták őket az előkészületekben, a felszerelések rendezésében, valamint abban, hogy a versenyhelyzetet magabiztosabban és élményekkel telve élhessék meg.
Bár idén dobogós helyezést nem sikerült elérnünk, a nap így is sok értékes pillanatot tartogatott. A közös készülődés, a csapatmunka, a természet közelsége és a horgászat öröme minden résztvevő számára maradandó élményt jelentett. A gyerekek fegyelmezetten, lelkesedéssel és sportszerűen vettek részt a versenyen, ami önmagában is nagy eredmény.
A verseny remek lehetőséget adott arra, hogy fiataljaink új tapasztalatokat szerezzenek, erősödjön bennük a természet iránti tisztelet, és a közösen átélt élmények tovább erősítsék a csapat összetartását. Köszönjük a szervezőknek a lehetőséget, hogy részt vehettünk ezen a tartalmas és élményekben gazdag napon. Bízunk benne, hogy a következő alkalommal ismét ott lehetünk a megyei gyermekhorgászversenyen, és újabb élményekkel gazdagodhatunk.
Mikics Péter
mentor
Galéria: