Bizonyára mindenkinek van ilyen-olyan tapasztalata, véleménye, gondolata a generációk közötti különbözőségekről és meg is akarja érteni miért van ez így. Nos jó szívvel javaslom nekik, s magunknak, hogy ízlelgessük a címben szereplő szókapcsolatot – javasolja Steigervald Krisztián generáció kutató, akinek kaposvári előadására a Szülők Akadémiája keretén belül látogattunk el Kaposvár 2-es csoportjának szülőtársaival. Egymás megértéséhez a címben szereplő szavak mellé felsorakozik a keret és következmény szavak és nyilván a hozzá tartozó tartalmak is. A mai fiatalok életének kereteit mi, régebb óta fiatalok szabtuk, és mi határoztuk meg, (vagy nem) a következményeket is. Nekem baby boomernek magától értetődő, hogy a kötelességtudat alapja a létezésemnek; a közösség iránti alázat a zsigereimben van. Az abc betűiről elnevezett többi generáció (Y; Z; Alfa) számára a digitális világban való tökéletes magabiztosság éppoly magától értetődő, mint a saját szükségleteik kinyilvánításának és megvalósításának igénye és képessége. Mentorként megküzdök a generációs különbözőséggel, nem csak azért, mert így legalább minden nap tudom, a B oldal is szélsebesen pörög; hanem mert meg kell küzdenem azzalis, hogy megérthessük egymást. Ebben most nekem nagyon sokat segítettek a hallottak, melyek a magától értetődő dolgaink felülvizsgálására ösztönöznek, amelyek hidat jelenthetnek egymás felé és egymás megértését segítik elő. Drámatanárként persze, hogy felkaptam a fejem a fiatalabb generációkhoz kapcsolódó megoldókulcsra, miszerint a digitális sokk egyetlen jó ellenszere az önismeretfejlesztés lesz. Erre kell koncentrálnunk s ebben kell segíteni a régebb óta fiataloknak az ifjabbakat.
V. Sárközi Angéla, mentor
„Vajon a Generációs különbségek című előadásról miért emailben írok, miért jegyzetelek papírra és ülök végig egy másfél órás értekezletet türelmesen, és mi okozza a munkámban a fiatalokkal kapcsolatos egyes problémákat, hogy miért olyan nehéz a szüleinkkel szót érteni? Steigervald Krisztián nem az én kérdéseimre akart választ adni előadásában. Nem az én problémáimra akart megoldással szolgálni. Viszont a hallgatóságának megmutatta azokat a társadalmi jelenségeket, amelyek az egyes egyidőben született (ezért egy generációhoz tartozó) egyének életét befolyásolják, döntéseiket meghatározzák, hogy aztán ezen döntések következményeivel szembesítse őket. A kiváló előadás bizony – a humor köntösébe bújtatva – élesen rámutatott arra, hogy milyen nehéz elszakadnunk a korosztályunk „magától érthető” perspektívájától. Nevetve, de kissé fájón ismertünk rá hibáinkra, hiszen rámutatott arra, hogy az életkori különbség nem jobbá tesz egy generációt, hanem csak mássá. Minden generáció más- más alapot teremtett az eljövendőnek, és ezért minden generáció más-más „nullapontról” indul, mondta előadásában Steigervald. Nem mehetünk vissza a nyolcvanas évekbe, feladatunk a családi életben, a nevelésben, a munkaterületén, hogy a jövő generációjának teremtett társadalmat eljövendő döntéseinkkel úgy alakítsuk, hogy abban ne a generációs különbségek okozta konfliktusok legyenek a meghatározóak, hanem a meglátás, a megismerés, és a megértés. Nagyon örülök, és nagyon köszönöm, hogy az elgondolkodtató, és további párbeszédeket generáló előadás részese lehettem! Jó ideje vártuk ezt a lehetőséget és nagyon hálásak vagyunk az Alapítvány keretein belül ez is megvalósult.”
Nagy Andrea, szülő
