Látogatás a Huber Arborétumban

Szombaton (06.06.) egy olyan arborétumban jártunk a Pécs 3-as és Pécs 1-es csoport tagjaival, mintha nem is a Kárpát-medencében, hanem valahol messze délen, a Földközi-tenger térségében lenne, pedig Pécstől csak 25 km-re voltunk, Máriagyűd mellett, a Villányi-hegység déli oldalán. Az arborétum tulajdonosa, Huber Kálmán vezetett végig minket a fiatal, mindössze 20 éves gyűjteményben. A vezetést Dr. Wilhelm Zoltán segítette, akit nem kellett bemutatni a diákoknak, mert fenntarthatóság témában volt szerencsénk előadásokat hallgatni tőle az Alapítványnál. A magángyűjtemény 4 éve, 2022-ben került a hazai arborétumok sorába.

Kálmán elmondta, hogy 2006-ban kezdte a növények telepítését, melyek a világ legkülönbözőbb helyeiről, mintegy 50 országból származnak. A több mint 500 féle egzóta, általában expedíciókról, a különböző fajok természetes élőhelyéről, illetve gyűjtőktől, vagy távoli országok ismert, vagy kevésbé ismert kertészeteiből érkeztek. A 2 hektáros kertben a növények származásuk szerint, különböző növényföldrajzi régiókba lettek telepítve, így a kert több pontján úgy érezhetjük, mintha távoli vidékek tájain barangolnánk. Van itt egy csipetnyi Ausztrália, Észak-és Közép-Amerika, Közel- és Távol-Kelet és természetesen a legnagyobb terület a mediterrán vegetációját mutatja be. Bármerre néz az ember, idehaza ritkán, vagy egyáltalán nem látható fajok sokaságát láthatjuk, mint több tucat ciprus faj, a szamócafák, jukkák, pálmák, és a megannyi örökzöld növény, többek között Közép-Európa legnagyobb örökzöld tölgy gyűjteménye, 34 különböző fajjal, de gyógy- és fűszernövényekben is gazdag kert.

Tartalmas ökológiai ismeretterjesztő előadást kaptunk Kálmántól, aki elmondta, igyekszik olyan látványos fajokat bemutatni, melyeken keresztül lehetősége lehet a fiatalokat megfertőzni a természet szeretetével. Ha a jövő nemzedékei csodálattal tekintenének a bolygónkra és annak élővilágára, kevésbé kellene aggódnunk a jövő miatt, mint amikor azt látjuk, ahogy ma az emberiség él. A másik misszió, a gyerekek „megfertőzésén” kívül, hogy válaszokat adjon a klímaváltozás, a globális felmelegedés által jelentett kihívásokra a mezőgazdaság és a díszkertész szakma számára. Az arborétumban folyó honosítási kísérletekkel próbál tenni a hazai kertkultúra fejlődéséért, melyben nagy segítséget jelent a több mint két évtizedes együttműködés a Nemzetközi Dendrológiai Alapítvánnyal. A kert nemcsak a jövő dísznövényeiben gazdag, hanem rengeteg olyan haszonnövény, gyümölcstermő is van, mint a pisztácia, gránátalma, kivi, kínai datolya, hidegtűrő olajfa fajták, melyek termesztése nagy lehetőséget jelent hazánknak a jövőben. Az arborétum alapítója határozottan állítja, az eddig szerzett ismeretei alapján nyugodt szívvel kijelenthető, a kertkultúránk (ez vonatkozik a mezőgazdaságunkra is) terén messze nem használjuk ki az éghajlatunkban és egyéb ökológiai adottságainkban rejlő lehetőségeket. Jellemzően olyan fajok kerülnek kiválasztásra, melyek az országban máshol nem találhatók meg és így nincsenek hazai tapasztalatok a termesztésükkel kapcsolatban.

Az arborétumban szerzett ismereteit, tapasztalatait próbálja hasznosítani a cége (treemail.hu) úttörő munkájában, nálunk nem ismert fajok hazai elterjesztésében.

A séta és a szakvezetés során a fiatalok végig figyelmesen, fegyelmezetten, érdeklődéssel követték az elhangzottakat. Nyitottak és kíváncsiak voltak a természeti értékek iránt. A foglalkozás kellemes hangulatban telt, melyet a vezetés után egy közös, játékos feladat tett még élvezetesebbé. A nap lezárását jelentő játék során a gyerekek és a felnőttek egyaránt aktívan részt vettek, így a program nemcsak ismeretszerzésre, hanem közösségi élmények gyűjtésére is lehetőséget adott.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Természetvédők a Zselicben

A Fauna és Flóra Alapítvány és a Csányi Alapítvány közös szervezésben természetvédelmi…

Csíksomlyói idegen nyelvi és alkotótábor 2026

A tábori héten készült képek a Galériában megtekinthetőek! 2026. július 20-án vette…

OTP Fáy Sikertábor – Balatonszemes

Az érkezés napja: "Délután 3 órára érkeztünk meg Balatonszemesre, a tábor helyszínére,…

Veszprémi Gondolkodásfejlesztő tábor

Július 19. volt az a nap, amikor kezdetét vette a pécsi 3-as…

Gyógyszerész lettem

Az elmúlt 5 év kemény munka meghozta gyümölcsét, hiszen július 2-án gyógyszerészdoktorrá…

Diplomát szereztem!

"Július 2-án vehettem át pszichológia alapszakos diplomámat a Pécsi Tudományegyetemen. Bár ez…

Egy újabb mérföldkő – Diplomás lettem!

Fontos pillanathoz érkezett az életem, lediplomáztam. Sikeresen végeztem az ELTE Társadalomtudományi Karának…

Egészségtudatosság Szegeden

„A gyerekek már hétfőn reggel korán érkeztek a Közösségi Házba a tábor…

Mohács 500 bemutató a Honismereti Szövetség rendezvényén

Galéria A mai napon a Honismereti Szövetség által szervezett bemutatón vettünk részt,…

Geoinformatikus mesterdiplomát szereztem

"Az idei tanévem eredményesen zárult, hiszen július 5-én vehettem át a geoinformatikus…