Kulturális nap Szentesen

„2023. március 11-én kulturális napon vett részt a Szentes 2-es csoport. A mentori óra után indultunk programjaink helyszínére. Elsőként Szentes Városi Könyvtárába vezetett utunk.  A város egyik legszebb épületében több mint 110 ezres könyvállománnyal, számos folyóirattal és audiovizuális dokumentummal, valamint rendszeres művészeti és kulturális kiállításokkal, előadásokkal várja az olvasókat, látogatókat. A könyvtár bejárás során megismerhettük a könyvtár jelenlegi épületének történetét, mely az egykori zsinagóga felújított épületében működik 1998-tól. Földszinten a kölcsönözhető szépirodalom áll az olvasni szerető egyének rendelkezésére, első emeleten a kölcsönözhető szakirodalom, míg a második emeleten a középiskolai kötelező olvasmányok, helyismereti, helytörténeti gyűjtemények, térképgyűjtemény, idegen nyelvű könyvek találhatóak. Segédkönytár (könyvtár- és irodalomtudomány, olvasás, szociológia, didaktika), társasjátékok, hangoskönyvek gyűjteménye áll az olvasóközönség szolgálatára. A könyvtár után színt hozott a szürke hétvégi napba a Tokácsli Galériában Bolla Márta „ A Magyar Nő Illata” festménykiállítása. Meseszerű hangulatban volt részünk, vibráló színű női portrék és csendéleteket csodálva. A kulturális napot a Koszta József Múzeum látogatásával zártuk, ahol március 15.-i ünnepünk alkalmával Petőfi Sándor Csongrád-Csanád vármegyében található szobor és domborművek gyűjteményéből nézhettünk meg kisfilmet.”

Őzéné Törőcsik Márta mentor 

 

„A könyvtár körbevezetésen megismerkedhettünk a könyvtár eredetével és szépirodalmi alkotásokkal. Az épület egy zsidó templom volt, melynek 4 fala eredeti, az összes többi részét újra építették. Megtudtuk, hogy alkalmazzuk a könyvtár funkcióit, megnéztük a tóra-tekercset, megismertük a múltját. Könyvtáron belül a Szentesi Deák Ferenc Általános iskola rajztanára által készített ikon-kiállítást tekintettük meg.”  

Dancsó Zanett, Bihari Kamilla Hajnalka 

 

„A Tokácsli Galériában rendezett kiállítás festményei élénk színűek és kidolgozottak voltak, teljesen elvarázsolt élénk színvilágával bennünket. A festmények többnyire női alakokat, tájképet és csendéletet jelenítettek meg. Megtudhattuk, hogy Bolla Márta festőnő sokszor elképzel dolgokat… hallgatja a zenét….. és keze által születnek a csodálatos alkotások.” 

Süle Boróka Eszter, Bodnár Viola Lilla, Beke Hanna Laura 

 

„A Koszta József Múzeumba vezetett kulturális utazásunk utolsó állomása. Egy előadást vetített le nekünk a múzeum munkatársa Petőfi Sándorról, mely nagyon sokrétű volt. Nem csak a verseiről, hanem a vármegyében található szobrairól is volt szó. Versei közül kettőt megzenésítve hallgathattunk meg. Látogatásunk végén az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban használt fegyverekről esett néhány szó, melyeket kezünkbe is vehettük, nagy élmény volt.” 

Mácsai Zalán, Nagy Balázs 

 Képeink megtekinthetők a Galériában.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Egy újabb mérföldkő – Diplomás lettem!

Fontos pillanathoz érkezett az életem, lediplomáztam. Sikeresen végeztem az ELTE Társadalomtudományi Karának…

Egészségtudatosság Szegeden

„A gyerekek már hétfőn reggel korán érkeztek a Közösségi Házba a tábor…

Geoinformatikus mesterdiplomát szereztem

"Az idei tanévem eredményesen zárult, hiszen július 5-én vehettem át a geoinformatikus…

Diplomát szereztem

"Július 5-én végre beérett az eddigi kemény munkám gyümölcse ugyanis átvehettem ünnepélyes…

Egészségtábor Mohácson

"A mai napon megkezdődött a 3-as csoport Egészségtábora. A tábor célja, hogy…

Diplomát szereztem!

"Az ELTE Társadalomtudományi karán Humánökológia mesterdiplomát szereztem idén nyáron. A tanulmányaimat 2021-ben…

Matehetsz-MTA – Pályázati felhívás

Pályázati Ösztöndíj-felhívás tudományos pályára készülő, rászoruló tehetséges fiatalok támogatására A Magyar Tehetségsegítő…

Barangolás Délvidéken

Menetrend szerint érkeztünk meg vasárnap Délvidékre. A határon átkelve elsőnek Szabadkán álltunk…

ICDL tábor Mohácson

Nagy lelkesedéssel kezdte meg egyhetes ICDL táborát a Mohács 1-es csoport. Idéna…

Erdélyi Történelem és Honismereti Tábor

Július 12-én ismét egy közös élményekkel teli hét kezdődött el a Jászság…