Kategória: Hírek

  • 2016. február 5.
    Amikor besétáltunk a Csányi Alapítvány nagybajomi épületébe úgy éreztük mintha otthon lennénk.
  • 2016. február 5.
    Szegedről már harmadik alkalommal szólt a Pécsrádó Csalaphang műsora.
  • 2016. február 4.
    Iskolámban meghirdették a Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd versenyt". Az iskolai versenyen az 1. helyet értem el. Így aztán nagy…
  • 2016. február 4.
    A mai nappal (február 3.) megtartottuk  félévi szülői értekezletünket a Pécsi Közösségi Házban.
  • 2016. február 3.
    Január 25-30 között egy hetet töltöttem az ELTE legrégebbi szakkollégiumában, az Eötvös József Collegiumban, az idén már negyedszerre megrendezett tehetségtáborban.
  • 2016. február 1.
    "...mert a hosszú tanórák után jólesik a mozgás, szeretnek együtt lenni, és imádják a focit..."
  • 2016. február 1.
    A szegedi 2-es csoport a tavalyi évhez hasonlóan egy félévzáró biliárdmérkőzéssel búcsúztatta el a 10. évfolyam első félévét.
  • 2016. január 30.
    A nagybajomi Közösségi Ház adott otthont a „legkisebb” csoport szülői értekezletének, amely egyben Szülők Akadémiája is volt (január 30.).
  • 2016. január 30.
    Január 30-án a Jászsági Közösségi Házban Király Kinga egyetemista, előadást tartott nekünk a fordítás technikájáról.
  • 2016. január 30.
    A hagyományokhoz híven folytatódott a Szülők Akadémiája Programsorozat. Ezen alkalomból (január 30.) Simon Edit kémikus látogatott hozzánk Pécsről, hogy ellássa…