Hírek
Schönbrunnban jártunkA mai napon (július 3.) történelmi táborunk következő állomásaként Schönbrunnt vettük célba.
Csokoládé minden mennyiségbenTáborunk negyedi napján (július 2.) Riegersburgba a Zotter Csokoládégyárba látogattunk, majd hazafelé az Őrségi Nemzeti Parkot átszelve eljutottunk Szalafőre-Pigyeszerre.
Önkéntesként az Nb3 csoport úszótáborábanAz elmúlt héten (június 23-27.) segítőként részt vehettem a nagybajomi 3-as csoport helyi úszótáborában.
Történelmi és honismereti tábor FelvidékenA 2014-es év júniusában megkezdődött a történelmi tábor a Nagybajom 1 és Pécs 2 csoportok számára. Az elkövetkezendő néhány napot…
Bécsi városnézésTörténelmi táborunk harmadik napját (július 1.) Bécsben töltöttük. Az egész napos program alatt sok új ismeretet szereztünk.
A válogatottság a tét…2014. évi Junior és U23 Magyar Atlétikai Bajnokságot az idei évben Debrecenben rendezték meg.
Várak, kastélyokTáborunk második napját (június 30.) az Eszterházy család megismerésével, a hozzá tartozó fontosabb történelmi események felidézésével folytattuk.
Történelmi tábor BükfürdőnA mai nappal (június 29-ével) megkezdődött a legidősebb csányis diákok történelmi tábora.
Egészségtábor az erdő közepénA kaposvári 3-as csoport legkisebb tagjai június 23-án útnak indultak Nagybajomba, hogy az erdő közepén "tanyát verve" sokat tanuljanak az…
Nagybajomi úszótáborA nyári szünet második hetében elkezdődött (június 23.) a nagybajomi 3-as csoport helyi úszótábora.
Strandolt az egész családA pénteki (június 17.) napot leginkább a testvérek várták, mert most mi is mentünk a strandra és a tábor zárásaként…
Első évem a P3 csoportbanNagy kihívásként tekintettem a 2013-2014-es tanévre a Csányi Alapítványnál, ahol fejlesztő tanárként angol nyelvet tanítok.
Gondolkodom, tehát vagyokIlletve gondolkodva fogjuk magunkat jól érezni remélhetőleg a ma (június 22.) induló gondolkodásfejlesztő táborban Veszprémben.


