Hírek
A gyermekek jogaiNovember 20-a a gyermekek jogainak világnapja. Ezen apropóból az Európai Gyermekek Szövetsége Egyesület, „Gyermekeinkben a jövő” címmel konferenciát szervezett, melyen…
„20 év a gyermekekért”Szegeden megtartották a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának és Gyermekjóléti Központja és a Szegedi Kistérség Többcélú Társulás Egyesített Szociális Intézmény…
Kötetlen beszélgetés John Cox-szalNovember 17-n egy egykori Fulbright ösztöndíjast köszönthettünk a szegedi közösségi házban, aki most régi ismerősként és barátként látogatott el hozzánk.…
„Segítség serdül a gyermekem!”A Szülők Akadémiája programsorozat következő állomásán, november 18-án, a Pécs 1 csoport kicsi szülei, egy kötetlen beszélgetésen vettek részt, Endre…
Elkezdődött a felkészülés…A mai napon (november 18.) a Csányi Band ismét megkezdte a felkészülést az Életút Napra, az első próba a Pécsi…
Takarékossági VilágnapHamar megérkeztünk Zoli bácsival Szegedről a MÜPA-ba november 10-én a Takarékossági Világnap rendezvényére. Kicsit várnunk kellett a korai érkezés miatt,…
Darvadozás a Fehér-tavonA Kiskunsági Nemzeti Park idén 6. alkalommal szervezte meg a Fehértavi Darvadozás – a madárvonulás dél-alföldi ünnepe elnevezésű rendezvényét november…
Egy bogaras óraA november 8-i természetbúvár óránkon egy víztisztító önetető dobozt építettünk az aranyhalainknak, majd a rovargyűjtés és határozás fortélyaiba mélyedtünk el…
Kirándulás a Zselicben"Két napos őszi kirándulásunk (november 11-12) a Márton napi néphagyományok témaköréhez kapcsolódott. Annyi minden történt, annyi jó programban volt részünk,…
Továbbtanulás előttSzombaton (november 11-én) Becsei Lilla önkéntes jött hozzánk, a Jászsági Közösségi Házba. Lilla a pályaválasztásunkban akart nekünk segíteni. Legtöbbünk nagyon…
Egészséges a családNovember 11-én Jászberényben a Szülők Akadémiájának következő előadásán vehettünk részt, ahol a mindig aktuális egészséges táplálkozásról hallottuk az előadást. Először…
Vadlesen a világ körül Máté BencévelNovember 6-án a Szeged 2- es fotós csapata a szegedi Ifjúsági Ház Mentor(h)áló és az IH Pedagógiai esték című sorozatának…
Szegedi lehalászatNovember 3-án a foglalkozások előtt már nagy volt a nyüzsgés szegedi ház udvarán. Az idei évben erre a napra szerveztük…
Kreatív délután„A szombat délelőtti tanórák után kézműves foglalkozáson vettünk részt a Közösségi Házban, Nagybajomban. Karácsonyi ajándéktárgyakat készítettünk az adventi jótékonysági vásárra…
StafétaGyermekparlamenti képviselőt választottunk. ( november 4.) A Pécs 2-es csoportot Járay Bianka képviselte éveken keresztül a Gyerekparlamenti tanácskozásokon. Biztosította az információ…
És a sikerek folytatódnak….A hónap utolsó hétvégéjén ( okt 27.,28.,29.-én) a Hungarian Aerobic Opent és a Magyar Kupa döntőt a PSN Zrt., az…