Gyülekeznek a fecskék, összegyűltünk mi is

2022. szeptember 10-én végre elkezdődött a Csányis félévünk is. Nagyon jó volt újra találkozni a többiekkel és elmesélni a közös táborokon kívüli élményeinket. A következő hat hónap legnagyobb kihívása számunkra a középiskolai felvételi lesz, így ezen megmérettetést komolyan véve, elkezdtük a felkészülést. Délelőtt két kis csoportban dolgoztunk. Az egyik csapat először matematika felvételit töltött ki, míg a többiek a szövegalkotás alapjait ismételték át és elkészítettek egy fogalmazást. Rövid szünet után cserélt egymással a két csapat. A fogalmazást ki is próbálhattuk. Azt a témát kaptuk mentorunktól, hogy a megbeszéltek betartásával írjunk egy esszét egy olyan emberről, aki a közvetlen környezetünkben él, felnézünk rá és tiszteljük. Ebéd után lementünk a számítástechnika terembe, ahol jelentkeztünk a B1 szintű nyelvi versenyre, melynek teljesítése előfeltétele a külföldi utazásunknak Angliába, illetve Németországba. Aki vállalkozott rá, Tallérgyűjtőre is feliratkozott, majd választ kaphattunk néhány kérdésünkre az angliai utazással kapcsolatban.

Sztancsik Tünde, Sz3

 

          

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Természetvédők a Zselicben

A Fauna és Flóra Alapítvány és a Csányi Alapítvány közös szervezésben természetvédelmi…

Csíksomlyói idegen nyelvi és alkotótábor 2026

A tábori héten készült képek a Galériában megtekinthetőek! 2026. július 20-án vette…

OTP Fáy Sikertábor – Balatonszemes

Az érkezés napja: "Délután 3 órára érkeztünk meg Balatonszemesre, a tábor helyszínére,…

Veszprémi Gondolkodásfejlesztő tábor

Július 19. volt az a nap, amikor kezdetét vette a pécsi 3-as…

Gyógyszerész lettem

Az elmúlt 5 év kemény munka meghozta gyümölcsét, hiszen július 2-án gyógyszerészdoktorrá…

Diplomát szereztem!

"Július 2-án vehettem át pszichológia alapszakos diplomámat a Pécsi Tudományegyetemen. Bár ez…

Egy újabb mérföldkő – Diplomás lettem!

Fontos pillanathoz érkezett az életem, lediplomáztam. Sikeresen végeztem az ELTE Társadalomtudományi Karának…

Egészségtudatosság Szegeden

„A gyerekek már hétfőn reggel korán érkeztek a Közösségi Házba a tábor…

Mohács 500 bemutató a Honismereti Szövetség rendezvényén

Galéria A mai napon a Honismereti Szövetség által szervezett bemutatón vettünk részt,…

Geoinformatikus mesterdiplomát szereztem

"Az idei tanévem eredményesen zárult, hiszen július 5-én vehettem át a geoinformatikus…