Fradi újonc válogatás

Csapatommal mi (Festetics Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola) képviseltük Somogy vármegyét az országos IV. korcsoportos leány foci döntőn Karcagon. Itt ilyen alkalmakor, az ország legjobb focistái vannak jelen, játékomra felfigyelt a FTC egyik edzője és meghívott, hogy kipróbálhassam magam 06. 01.- én az újonc válogatáson. Családommal utaztunk aznap Budapestre a Szállás utcába. Nagyon szép rendezett sporttelepre érkeztünk, ahol már várták az előzetesen regisztrált lányokat, 8 éves kortól 17 éves korig. Regisztráció után Fradi mezt kaptunk, ezt viseltük az edzésen. Másfél óráig tartott a játék. Különböző feladatokat kaptunk, melyet előzőleg egyénileg majd párban, később csapatban kellett végrehajtani. Nagyon jól éreztem magam, büszkén viseltem a Fradi mezt, olyan jó volt a játék, hogy meg is feledkeztem arról, hogy figyelik munkánkat. Hőség volt és még is elröppent a másfél óra. A végén egyesével szülőkkel be kellett menni egy irodába, ahol véleményt mondtak a játékunkról, engem meghívtak a júliusi fordulóra is. Kérdeztek csapatomról és körülményeimről. Ez nyitott akadémia heti 5 edzés hétvégi mérkőzések. Nagyon jó megmérettetés volt, úgy gondolom nem maradtam alul városi sport centrumok diákjaival szemben sem!

Buzsáki Evelin, nagybajomi 3-as csoport

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Természetvédők a Zselicben

A Fauna és Flóra Alapítvány és a Csányi Alapítvány közös szervezésben természetvédelmi…

Csíksomlyói idegen nyelvi és alkotótábor 2026

A tábori héten készült képek a Galériában megtekinthetőek! 2026. július 20-án vette…

OTP Fáy Sikertábor – Balatonszemes

Az érkezés napja: "Délután 3 órára érkeztünk meg Balatonszemesre, a tábor helyszínére,…

Veszprémi Gondolkodásfejlesztő tábor

Július 19. volt az a nap, amikor kezdetét vette a pécsi 3-as…

Gyógyszerész lettem

Az elmúlt 5 év kemény munka meghozta gyümölcsét, hiszen július 2-án gyógyszerészdoktorrá…

Diplomát szereztem!

"Július 2-án vehettem át pszichológia alapszakos diplomámat a Pécsi Tudományegyetemen. Bár ez…

Egy újabb mérföldkő – Diplomás lettem!

Fontos pillanathoz érkezett az életem, lediplomáztam. Sikeresen végeztem az ELTE Társadalomtudományi Karának…

Egészségtudatosság Szegeden

„A gyerekek már hétfőn reggel korán érkeztek a Közösségi Házba a tábor…

Mohács 500 bemutató a Honismereti Szövetség rendezvényén

Galéria A mai napon a Honismereti Szövetség által szervezett bemutatón vettünk részt,…

Geoinformatikus mesterdiplomát szereztem

"Az idei tanévem eredményesen zárult, hiszen július 5-én vehettem át a geoinformatikus…