Új lapon nyílik meg

Balatonszemes

Szerencsésen megérkeztünk Balatonszemesre az OTP Fáy Alapítvány Sikertáborába. A szobák elfoglalása után elsőként ismertették velünk a tábori rendet, majd egy nagyon hasznos előadást hallhattunk Illés Zoltán vízimentőtől. Most már mindenki pontosan tudja hogyan is használja a magyar tengert egy elővigyázatos ember. A finom vacsora elfogyasztása után kezdődött az ismerkedős est. Izgalmas játékokon keresztül tudhattunk meg egymásról új információkat, vicces történeteket. Izgalommal telve várjuk már az előttünk álló tréningeket.

Második napunk sportolással kezdődött, volt aki Erika nénivel jógázott és voltak akik a reggelt futással kezdték. A reggeli után három csoportban vettünk részt a tréningeken. Szó volt a tudatosabb pénzügyi gazdálkodás különböző lehetőségeiről, a pénzügyi körforgásáról a gazdaság szereplőiről, de még a fogyasztóvédelemről is tanulhattunk. Délután elérkezett a várva várt pillanat, amikor közösen csobbanhattunk a Balatonban. Rengeteget labdáztunk és annak ellenére, hogy a víz kellően kifárasztotta a társaságot az estét játékos sportversennyel és sok nevetéssel zártuk. Élményekkel teli nap van mögöttünk.

A harmadik napunk is tréningekkel kezdődött. Fő témáink a helyes pénzgazdálkodás és ehhez kötődően a befektetési lehetőségek voltak. Szóba került a kockázat is egy játékos gyakorlaton belül. Végül különböző pénzügyi fogalmakat ismerhettük meg egy szótár-versenyen keresztül. Az időjárás ma sajnos nem kedvezett, de a Hotel fedett medencéjéből még a jégesőt is vidáman fogadtuk. Este izgalmas ügyességi játékokkal zártuk a napot, amik során az együttműködést és a csapatmunkát gyakoroltuk.

A negyedik napunk a már megszokott módon sporttal kezdődött. A délelőtti tréning témái az Európai Unió kialakulása, Magyarország szerepe, illetve a csatlakozás feltételei voltak. Délután egy gyönyörű hajókiránduláson vettünk részt, áthajóztunk Balatonfüredre. Megkoszorúztunk a „nemzet mindenese”, Fáy András emléktábláját, később pedig egy izgalmas kvíz segítségével jártuk be és ismertük meg a várost. A vacsora után hatalmas élmény volt napnyugtáig a Balatonban fürdeni. Igaz eleinte kicsit hideg volt a víz, de sokat úsztunk, ugráltunk és labdáztunk, így alig akartunk kijönni.

Elérkezett táborunk utolsó napja. Nem maradhatott el a reggeli torna, a jóga és a futás sem. A tegnapi Európai Uniós alapismeretek képzés ma folytatódott, gazdasági ismeretekkel kiegészítve. Ebéd után volt még lehetőségünk fürdeni a Balatonban, illetve Miklós bácsival focizni egy jót. A finom grillvacsorát mindenki jóízűen fogyasztotta. A záróest igazán fergetegesre és felejthetetlenre sikerült. Minden csoport előadása megnevettetett minket. Hálásak vagyunk az Alapítványnak, hogy itt lehettünk, minden percét élveztük!

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

IV. Buday konferencia és díjátadó

A Buday-pályázatot 2023 óta minden évben meghirdetik, hogy méltó emléket állítsanak a…

Bútoradományok érkeztek

Az utóbbi időben több alkalommal is érkezett bútor- és háztartási kisgép felajánlás…

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…