Nyelvi szóbelik

Szeged volt az utolsó állomása a 2015/16-os tanévben megrendezett alapítványi szóbeli nyelv vizsgának (április 22).

Önkéntesként vettem részt és vizsgáztatói feladatokat láttam el. Látszott, hogy a gyerekek készültek a vizsgára (B1, B2, C1 szint). Próbálták a maximumot kihozni magukból, de látszott az is, hogy páran nagyon izgultak. A tavalyi évhez képest sokat fejlődtek. A vizsga élvezetes volt számomra. Remélem jövőre ismét itt lehetek, hiszen nagy öröm követni, ahogy a gyermekek nyelvi tudása évről évre fejlődik. Köszönöm a gyerekek felkészülését és a felkészítést is. Baloghné Tóth Szilvia, önkéntes nyelvi fejlesztő

Nyelvi vizsga Pécsett

A mai nap folyamán (április 21.) zajlottak az angol és német szóbeli nyelvi vizsgák a Pécs 1. és Pécs 2. csoportok számára. Mindenki alaposan felkészülve jött vizsgázni, hiszen ezen az utolsó fordulón múlik az angliai/ németországi utazás. A kezdeti vizsgadrukk hamar elmúlt, mivel a bíztató vizsgáztatók hamar elfeledtették velünk. Mindenki igyekezett megmutatni legjobb teljesítményét és így egy újabb lépést tett a külföldi út felé. Reméljük a legjobbakat és azt, hogy minél több jó baráttal találkozunk a táborban. Bogdán Dóra és Szőllősi Andrea Pécs 2. csoport

Április 21-én az angol nyelvi szóbeli vizsgán vizsgáztatóként vettem részt (B2, C1 szint).
Korábbi vizsgák alkalmával már sikerült tapasztalatot gyűjtenem. Nagy öröm volt számomra látni, hogy az eltelt idő során mennyit fejlődött a tanulók tudása. A feltett kérdésekre rutinosan válaszoltak, talpraesettek voltak és magabiztos tudásról tettek tanúbizonyságot. A versenynek nagy a tétje, hiszen a legjobban teljesítők a nyár folyamán Angliába és Németországba juthatnak ki egy nyelvi képzésre. Sok sikert kívánok nekik és bízom benne, hogy jövőre is itt lehetek. Bozsoki Balázs, Pécsi Tudományegyetem végzős hallgató

Nyelvi vizsga Kaposváron

Az Életút Nap után az első nagy feladat az év végi szóbeli nyelvi vizsga volt a kaposváriaknak számára is, április 20-án. Jó hangulatban telt a számadás a nyelvi készségeinkről, sokkal inkább kötetlen beszélgetésként éltük meg, mint vizsgaként, amitől „félni” kell. Nyelvtanárainkon kívül Indiából érkezett a Kaposvári Egyetemen tanuló vendégünk Aakhyati Sinha. Deák Sára Kaposvár 3.

A vizsga előtt nagyon izgultam, de mikor beszélgetésbe elegyedtem a vizsgáztatókkal akkorra minden izgalmam elmúlt. Az indiai egyetemista lány nagyon szimpatikus volt. Nekem nagyon egyszerű volt ez az alapfokú nyelvvizsga előtti megmérettetés, hiszen jól felkészültem: a képről könnyen tudtam beszélni illetve a szituáció sem volt olyan nehéz. Visontai Leonárd Kaposvár 3. csoport

Nem vagyok izgulós típus így most sem féltem a vizsga előtt. A vizsgáztatók kedvesek voltak és a vizsga is könnyen ment. Mivel ezen múlik, hogy utazhatok e nyáron Angliába, igyekeztem a legjobbat kihozni a helyzetből. Ez a meghallgatás jó felkészítés volt az alapfokú nyelvvizsga szóbelijére. Véleményem szerint jól sikerült. Párkányi Boriska Kaposvár 3. csoport

„Csodálatos lehetőségben volt részem április 20-án a Csányi Alapítványnál. Nagyon lelkes fiatalokkal találkoztam. Kiváló munkát végeznek az Alapítványnál az angol nyelv tanítása terén, rengeteg pozitív energia van a gyerekekben és csodálatos, ahogy az Alapítvány a gyerekek jobb jövője érdekében lépéseket tesz. Minden egyes gyermeknek különleges személyisége volt. Remélem, ők lesznek a jövő nagy reménységei. Köszönöm!” Aakhyati Sinha, Indiából – Kaposvári Egyetem vendéghallgatója

Nyelvi vizsga Nagybajomban

Iskola után egyből a Közösségi Házhoz indultunk. Angol és német nyelven is több szinten volt több induló. A sok évi tapasztalatnak hála már nem izgultunk annyira a vizsga előtt. A pár nappal ezelőtt megrendezett Életút Nap és az iskola után ugyan kicsit fáradtak voltunk, de mindenki jól teljesített. Kíváncsian várjuk kiknek sikerült bejutni az utazók közé. Bencze Balázs Nagybajom 1.

Így láttuk mi – COMPASS önkéntesek

Új lehetőség volt a számomra segíteni egy tanár munkáját, aki a vizsgázók teljesítményét és tudását értékelte a szóbeli vizsga alkalmával. Nagyon élveztem minden percét. Köszönöm a lehetőséget. Arnold, Erdély

Ma április 19-én Nagybajomban töltöttük a délutánt a Csányi Alapítványnál, hogy segítsük a vizsgáztatók munkáját az év végi angol és német szóbeli vizsgánál. A tanulók B1, B2 és C1 szinten vizsgáztak. Feladatok tekintetében történetmesélés, képleírás, szituáció megoldása és kötetlen beszélgetés várta a vizsgázókat. Miután meghallgattuk őket, pontozás következett és természetesen értékeltük a tanulók munkáját, hogy tudják hogyan tovább, miben kell még erősödniük. Maike, Németország

Én az egyik angol vizsgáztatóval voltam. Elmondható, hogy többségében ügyesen hozták a B1 szintű tudást a tanulók. Izgalmas volt hallgatni őket. Ez volt az első alkalom, hogy vizsgáztatóként tanári minőségben vettem részt egy vizsgán. Francesca, Olaszország

Először is úgy gondolom, hogy minden diáknak nagyszerű lehetőség, hogy az Alapítvány nyelvi versenyének győzteseként kijuthat egy külföldi nyelvtanfolyamra. Továbbá azt is nagyszerű volt megtapasztalni, hogy milyen a munkája egy tanárnak, mekkora felelőssége van az értékelésben. Nem könnyű feladat az asztal másik oldalán ülni. Christoph, Németország

Nyelvi vizsga Jászberényben

A jászsági Közösségi Házban április 18-án délután került sor a szóbeli nyelvvizsgákra. A legtöbb vizsgázó angol B1 szinten volt, de volt aki B2, C1 szinten mérettette meg magát. Alig néhány órával ezelőtt köszöntünk el egymástól, hiszen tegnap fejeződött be a Kaposváron megrendezett három napos Életút Nap, ami Alapítványunk egyik legnagyobb eseménye. Jó volt ismét együtt lenni. Átbeszéltük, felelevenítettük az elmúlt három nap élményeit. Szorítottunk egymásnak a folyosón ülve, várva, hogy ránk kerül a sor. Tanultunk az utolsó percig. Voltak azonban, akik vicceket mesélek, így próbálva enyhíteni a vizsgadrukkon. Sajnos nem sikerült mindenkinek, úgy ahogy szerette volna, de lettek nagyon szép feleletek is. Ez volt az utolsó megmérettetés a külföldi utazásért. Izgalommal várjuk kinek sikerült bekerülni az utazókeretbe. Versényi Virág, Zsombók Lídia Jász 1.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…