Ép testben ép lélek

„…mert a hosszú tanórák után jólesik a mozgás, szeretnek együtt lenni, és imádják a focit…”

Az iskolában már egy ideje minden nap van tesi órájuk a gyerekeknek, de a szegedi 1-es csoport a „csányis szombatokon” sem maradt soha mozgás, leginkább foci nélkül. Amíg „kicsik” voltak, elég volt a Közösségi Ház udvara és a fejlesztőórák közötti szünet. Itt nagyon sok labdát rúgtak rongyosra. Egy ideje azonban szombat délutánonként a fejlesztő órák után a város különböző pontjain kerestek helyet arra, hogy egy jót focizzanak, nemcsak azért mert a hosszú tanórák után jólesik a mozgás, hanem, mert szeretnek együtt lenni, és imádják a focit. Az Alapítvány támogatásával most már a közeli gimnáziumban van lehetőségünk termet bérelni, hogy megfelelő körülmények között és felnőtt (mentor, önkéntes) felügyelete mellett hódolhassanak a szenvedélyüknek. Az első alkalommal, örömmel tapasztaltam, hogy a csoportomból minden fiú képviselte magát. Természetesen szívesen várjuk a többi szegedi csányis focirajongót is! Köszönjük, hogy az Alapítvány ebben is támogatja tagjait!

Szabóné André Piroska mentor

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…