ELTE Eötvös Collegium Tehetségtábor

Január 25-30 között egy hetet töltöttem az ELTE legrégebbi szakkollégiumában, az Eötvös József Collegiumban, az idén már negyedszerre megrendezett tehetségtáborban.

Délelőttönként a kollégium volt (ma már az ELTE professzorai, a BTK volt dékánja) és mai tagjai tartottak előadásokat a szakterületükről és a szakkollégiumi életről. Ezután a kollégium 17 műhelye közül választhattunk, érdeklődésünknek megfelelően, ahol szemináriumi foglalkozásokon vettünk részt. Én az angol-amerikai műhely tagja voltam. Itt angol nyelven, kis csoportokban folyt az előadás az angol irodalomról, nyelvtanról, vitakultúráról.

Délutánonként szabadidős, kulturális programokat szerveztek számunkra. Meglátogattuk a Magyar Természettudományi Múzeumot, a Művészetek Palotájában meghallgattunk egy orgona hangversenyt és túráztunk a Pálvölgyi barlangban. Csütörtökön az Országházhoz szerveztek látogatást, erre azonban sajnos nem tudtam elmenni, mivel az angol OKTV középdöntője is ezen a napon volt, amire szerencsére idén is bejutottam.  Nagyon örülök, hogy meghívtak ebbe a táborba, mert emlékezetes hét volt, ami alatt ízelítőt kaptam az egyetemi és szakkollégiumi létből, megismertem egy rendkívül kedves, barátságos közösséget.

Bencze Balázs Nagybajom 1.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…