Élet a Tápéi réten

A mai nap folyamán (március 21.) a foglalkozások után el látogattunk a Tápéi rétre, ahol Turuczki Szabolcs csoportásunk túravezetésével készítettünk fotókat egy iskolai fotópályázathoz tanyavilág témakörben.

A fotózást Szabiék családi gazdálkodásában élő állatok megörökítésével kezdtük, az 1900-as évek elején épült istálókban és az udvaron nagyon sok háziállatot sikerült lefotóznunk (nyulakat, birkákat, teheneket, tyúkokat, kakasokat).

A háziállatos képsorozatunk elkészítése után a gazdálkodás eszközeiről készítettünk pillanatképeket, majd az ártéri erdőbe vezetett utunk abban a reményben, hogy a kubikgödrök élővilága már a tavaszi ébredés után számos élőlény lakhelyéül szolgál.

Sajnos az erdőben azt tapasztaltunk, hogy a hideg éjszakák még nem kedveznek a békák és más vízi élőlények számára, így a túránk során velük most nem találkoztunk. Az erdőben azonban nagyon sok érdekes, és számunkra még új dolgot fedezhettünk fel. Ilyen volt például egy fiatal őzgida csontváza, aminek csontjait és koponyáját nagy érdeklődéssel szemléltünk meg .

A kalandos erdei túra után a Tisza partra mentünk, ahol megvártuk a naplementét és új fotótémaként képeket készítettünk a csodás látványról.

Hazafelé az autóban a későbbi visszatérés reményében tervezgettünk az újabb fotós túránkat erre a környékre.

Nádudvari Nóra, Szeged 2-es csoport

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…