COMPASS önkéntesek újra Nagybajomban

Nyolc különböző nemzetiségű EVS önkéntes (francia, török, észt, erdélyi, német, spanyol, olasz) érkezett Nagybajomba a Csányi Alapítvány Közösségi Házába egy interkulturális találkozásra (október 29).

A kedves fogadtatás és bemutatkozás után, megkínáltak minket egy kis uzsonnával. Az elején a gyerekek még kicsit félénkek voltak, de egy kis idő elteltével egyre nyitottabbak és beszédesebbek lettek. Mituán mindenki megtudta, hogy mi a feladat, négy csapatra oszlottunk, hogy elkészítsük a saját halloween dekorációnkat. Mindegyik tanuló nagyon kedves volt, hamar befogadtak minket, jó hangulatban telt a munka. Miután elkészültünk sorban bemutattuk a saját országunk hagyományait, szokásait ebben az időszakban (Mindenszentek, Halottak napja, Halloween). Ez a délután érdekes és hasznos tapasztalat volt számunkra, hiszen különféle gyerekeket ismerhettünk meg, ha csak egy kicsit is. Köszönjük a meghívást!

A kaposvári Compass egyesület külföldi önkéntesei

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…

Gyakorlat teszi a mestert XIII.

Tizenharmadik alkalommal hirdette meg a Csányi Alapítvány és a Bonafarm cégcsoport a…

Dráma és személyiségfejlesztés

Az őszi szünet harmadik napja a Pécs 3-as és Pécs 1-es csoportban…

Rémisztően jó Halloween Nagybajomban

Tegnap délután igazi borzongató hangulat uralkodott a Csányi Alapítvány Nagybajomi Közösségi Házában.…