Menetrend szerint érkeztünk meg vasárnap Délvidékre. A határon átkelve elsőnek Szabadkán álltunk meg, az odaúton volt lehetősége a fürgén bámészkodóknak megismerkedni a várossal is. Ezután első szálláshelyünk felé vettük az irányt, Belgrádba. Az ország ezen része javarészt síkság, Újvidéket elhagyva következnek elvétve a dombságok, ahonnan már a sűrűn beépített fővárosba érkezik az ember. Ezúttal a modern, egekbe nyúló lakó- és irodaházakkal tűzdelt újbelgrádi városrészben szállunk meg, hotelünk a Duna és Száva találkozásától 2km-re fekszik, így többen neki is láttak a partszakasz felfedezésének. Este közösen vacsoráztunk, és a már jól megszokott módon a lefekvést az éjszakába nyúló beszélgetések, társasjátékpartik előzték meg.
Hétfőn a reggelit követően el is indultunk, a főváros különböző érdekességeit busszal közelítettük meg, elsőként a belgrádi erődöt. Talán a történészek sem dobnak hátast ha azt mondjuk, ez a vár nemcsak a magyar történelem, de az európai történelem egyik legfontosabb erődítménye is. A két folyó egyesülése felé tornyosodó sziklákra épült objektum tökéletes látképet nyújt a környékről, puszta szemmel elláthat az ember kilométerekre innen, s még a folyók forgalmát is irányíthatja az itt állomásozó népség. Éppen ezért volt kulcsfontosságú például az újkorban a törökök elleni harc során is, s a legismertebb, 1456-os diadalt is az Oszmán Birodalom ellen aratta Hunyadi János várkapitány és Kapisztrán János, a keresztes sereg vezetője. Miután alaposan körbejártuk a vár különböző szintjeit, a Váci utca helyi megfelelőjén volt némi szabadidőnk, mindenki kedvére vásárolhatott szuveníreket a múltat idéző portékákból. A belvárosba átbuszozva egy igazán különleges helyet látogattunk meg, a világ egyik legnagyobb templomát, a szerb ortodox Szent Száva-templomot. A 3650m2 alapterülető, 78 méter magasságot meghaladó épület a régió legmonumentálisabbjának mondható, első az ember nem is tudja felfogni, amit lát. Belépve talán még meghökkentőbb látvány fogadott minket, ahogy elénk tárultak a pompás freskók, komplex mintákkal ékesített padló, a vastag márványoszlopok, a gyönyörű oltárok. Az alaksorban helyet kapó képtárat is végigjártuk, itt idegenvezetőnk egy csodálatos egyházi énekkel lepett meg minket.
A nap zárásaként Nikola Tesla történetét ismerhettük meg a néhány utcával feljebbi múzeumban, ahol egy rövid filmet vetítettek nekünk, majd rendkívül izgalmas, az elektromágnesség alapjelenségeit kihasználó kísérleteket nézhettünk meg. Ugyan a témával ismerkedőknek ijesztő lehetett a fényes szikrákkal és hangos csattanással járó mutatványsorozat, valójában ezek kellő odafigyeléssel veszélytelenek. Késő délután visszaérve a szállásra néhányan ismét a Duna-parti sétával előzték meg a vacsorát, a legtöbben inkább pihentünk egyet a hosszú de mozgalmas nap után.
Harmadik napunkon a szerb vidék került terítékre, Galambóc vára volt a célunk. A közel három órás úton megismerhettük a fővároshoz közeli tájat, illetve idegenvezetőnktől megismerhettük a vár történetét is. Az 1300-as évek elejére épült fel, elhelyezkedésének köszönhetően hamar a legjelentősebb erődítmény lett a déli határvidék védelmének szempontjából. Stratégiai fontosságát a Vaskapu-szoros közelsége adja, amely néhány tíz kilométerre található, magát a várat pedig több oldalról meredek dombok védik, az előtte levő mezőt jól belátni a magas tornyokból. Rendkívül nehezen bevehető, és ha hitetünk a történeteknek, ezt olyannyira ismerték a birtokló nemzet ellenségei is, hogy gazdát csak eladás révén cserélt, így egyike azon kevés váraknak, amiket egyszer sem foglaltak el. Miután felfedeztünk minden rejtett zugot, pont ebédre járt az idő, amit a Duna partján fekvő bájos kis étteremben fogyasztottunk el. A délutánra egy hajókirándulás maradt, félúton Galambóc és Belgrád között a Duna egy mára elkerített holtágán ringatóztunk a dimbes-dombos tájra néző kilátással, a fedélzeten pedig többek örömére Frank Sinatra klasszikusai szóltak. Az izgalmas de fárasztó nap után a társaság este már a bőröndjeiket összepakolva készült továbbállni utazásunk következő állomására.
Szerdán a reggelit követően, holmijainkat összepakolva Eszék felé vettük az irányt, ám félúton az Újvidékkel szemben fekvő péterváradi erődöt nem hagytuk ki. Remek kilátás nyílik a várból a nagyvárosra, érdekessége pedig a tetején álló óratorony, amelynek nagy- és kismutatóját felcserélték, hogy a dunai hajósok távolról is pontosan lássák, hány óra van. A magaslatokból leereszkedtünk a város utcáihoz, megtekintettük Újvidék csodaszép főterét, közepén a régió legmagasabb katolikus templomával, illetve a sétálóutcát körbeölelő épületsort és ortodox templomot is. Ezután egy könnyed ebéd következett, s késő délutánra már az eszéki szálláson pihenhettünk. Végül a vacsora után egy vetélkedővel vártuk a táborozókat. Négy fős csapatokban küzdöttek meg egy kétrészes kvízjátékban. Az első részben az idegenvezetőink által elmondottakból kérdeztünk vissza, majd általánosabb történelmi, földrajzi érdekességekről volt szó. Szoros küzdelem alakult ki a végére, lelkesen vívtak a csapatok egymással.
Ötödik napunk délelőttjén gyalogszerrel indultunk el Eszéket felfedezni. A Drávát a partról követve értünk el a várba, ami kiterjedését tekintve inkább már várnegyed. Utcáit gondos tervezés előzte meg, minden út merőlegesen metszi szomszédjait, a bástyákkal ékelt falak pedig csillag alakban védték az épületeket. Főterén, a Szentháromság téren ma koncerteket, mulatságokat, karácsonyi vásárt tartanak. Bejártuk a macskaköves utcákat, néhányan még a falat is megmászták, majd a Dráva partjától nem messze ebédeltünk meg. Délután a közeli Kopácsi-rétre látogattunk el, amely egy nagyon változatos, rengeteg állat- és növényfajnak otthont adó természetvédelmi övezet a Duna és Dráva találkozásánál. A fasétányt végigjárva érkeztünk meg programunk helyszínéhez, egy hosszúkás erdei tóhoz, amelyet hajóval átszelve térképeztünk fel. A szemfülesek a part mentén temérdek állatot kiszúrhattak, a kárókatonától az aranysakálon át a réti sasig. Visszafelé a kisvasútnak álcázott aprócska busszal utaztunk a mi valamelyest nagyobb buszunkhoz, ahonnan vacsorára érkeztünk vissza eszéki szállodánkba.
Az utolsó teljes napunkon egy időben közelebbi esemény volt a középpontban, ez a délszláv háború. Helyszínnek Vukovárt választottuk, amely szinte szinonimájává vált a konfliktusnak, és ékes jelképe a horvátok nemzettudatra ébredésének és hősies kiállásának. A haditechnikai parkban, amely korábban egy laktanya volt, megnézhettünk néhányat a 87 napos ostromban részt vett földi- és légi járművekből, a szokványos és kevésbé szokványos tűzfegyverekből és a védők történeteiből. A kevés utánpótlás és elérhető nyersanyag révén a helyiek különböző, az otthoni háztartásban is fellelhető tárgyakból igyekeztek fegyvert ácsolni, így jött létre a szögekkel megtöltött 0,33-as Karlovacko-gránát vagy a második világháborús aknák működő részeiből összetákolt furcsa alakú robbanószer. A park után a város határában lévő temetőbe látogattunk el, amely a háború egy fontos emlékhelye is egyben. Itt a csatában elhunyt különböző nemzetiségek, az együtt harcoló horvátok, szerbek, magyarok, ruszinok és sokan mások egymás mellé vannak eltemetve, egyszerű fehér kereszttel fejük felett, mint amilyenek a két világháború németalföldi emlékhelyein is megtalálhatók. Mécsest gyújtottunk és megemlékeztünk az elesettekről, majd a város legjelentősebb pontjához, a víztoronyhoz utaztunk. Azért is szimbolikus ez a helyszín, mert a települést védő erők szinte mindennek képesek voltak ellenállni, az utolsó napokban már jóformán étel és gyógyszer nélkül harcoltak, és végül akkor esett el a város, amikor a JNA a víztornyot kezdte el lőni. Hiába a kudarc, a víztorony nem roskadt össze, és ma kívülről a háború utáni alakját láthatjuk, belsejében pedig egy kiállítást nézhettünk meg a csata részleteiről. Kevésbé tériszonyos társaink a tetejére is felbaktathattak, innen szinte az egész várost belátni. Egy nehéz nap után este a vacsorát követően egy tárgyalási szimulációs játékkal kívántuk oldani a hangulatot, amely elsőre idegennek tűnhetett a csapatoknak, de a végére jól belejöttek, és nagyon kedélyesen harcoltak saját győzelmükért. A jó hangulatú táborzárást követően másnap reggel indultunk haza Magyarországra.
Antal Dominik
A tábor képeit a Galériában tekintheti meg.