„A XX. század emlékezete”

A mai napon az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem által megrendezésre kerülő, a „XX. század emlékezete” történelem versenyen vettem részt kép csoporttársammal, Burkus Lili Boglárkával és Domján Letíciával. Az elmúlt hetekben sokat foglalkoztunk a XX. század történelme témával, az ajánlott irodalmi anyagot is feldolgoztuk, valamint sok időt fordítottunk a topográfiai ismereteink bővítésére is. Reggel a Közösségi Házban volt gyülekező, reggeli közben még átismételtük a tanult anyag egy részét, így jó hangulatban indultunk a Campusra mentorunk kíséretében. A versenyen a mi csapatunk volt a legfiatalabb, mi 9. osztályosokként birkóztunk meg a feladatokkal, a többi csapat pedig 11. és 12. osztályos volt. A felkészülés során sok témát érintettünk, de a feladatlapokban voltak nehéz feladatok is, amelyekről csak kevés ismerettel rendelkeztünk.


A versenyen az első három helyezést díjazták, amelybe sajnos nem sikerült bekerülnünk, viszont Dr. Sebők Balázs, a verseny szervezője odajött a csapatunkhoz, és megdicsért minket, mivel 9. osztályos tanúlóként is megfelelően helyt tudtunk állni a versenyen, ahol 11. és 12. osztályos történelem tananyagból kellett számot adnunk. Szeretnénk megköszönni Gál András bácsi pécsi mentornak az online órákat, valamint mentorunknak, Szerző Dorina néninek a felkészítést. Nagyon jól éreztük magunkat, és jövőre is szeretnénk megmérettetni magunkat ezen a versenyen. (Simon Ramóna Fruzsina, Jászság 4-es csoport)

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Egy újabb mérföldkő – Diplomás lettem!

Fontos pillanathoz érkezett az életem, lediplomáztam. Sikeresen végeztem az ELTE Társadalomtudományi Karának…

Egészségtudatosság Szegeden

„A gyerekek már hétfőn reggel korán érkeztek a Közösségi Házba a tábor…

Geoinformatikus mesterdiplomát szereztem

"Az idei tanévem eredményesen zárult, hiszen július 5-én vehettem át a geoinformatikus…

Diplomát szereztem

"Július 5-én végre beérett az eddigi kemény munkám gyümölcse ugyanis átvehettem ünnepélyes…

Egészségtábor Mohácson

"A mai napon megkezdődött a 3-as csoport Egészségtábora. A tábor célja, hogy…

Diplomát szereztem!

"Az ELTE Társadalomtudományi karán Humánökológia mesterdiplomát szereztem idén nyáron. A tanulmányaimat 2021-ben…

Matehetsz-MTA – Pályázati felhívás

Pályázati Ösztöndíj-felhívás tudományos pályára készülő, rászoruló tehetséges fiatalok támogatására A Magyar Tehetségsegítő…

Barangolás Délvidéken

Menetrend szerint érkeztünk meg vasárnap Délvidékre. A határon átkelve elsőnek Szabadkán álltunk…

ICDL tábor Mohácson

Nagy lelkesedéssel kezdte meg egyhetes ICDL táborát a Mohács 1-es csoport. Idéna…

Erdélyi Történelem és Honismereti Tábor

Július 12-én ismét egy közös élményekkel teli hét kezdődött el a Jászság…