Véradás Jászberényben – Segítség, ami életet ment

Jászberényben a Csányi Alapítvány Közösségi Házában ismét sok segítőkész ember jelent meg. 35 fő adott vért hozzájárulva betegek gyógyulásához, életmentő támogatást nyújtva azoknak, akik most a leginkább rászorulnak.

Szívből jövő köszönet illeti mindazokat, akik részt vettek ebben a nemes küldetésben. Hálásak vagyunk a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat munkatársainak a szervezés gördülékeny lebonyolításáért, valamint a Csányi Alapítványnak, amiért újfent helyet biztosítottak ennek a fontos eseménynek.

Ha szeretnél segíteni, itt a lehetőség – várunk szeretettel legközelebb júniusban!

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Diplomát szereztem!

"Július 2-án vehettem át pszichológia alapszakos diplomámat a Pécsi Tudományegyetemen. Bár ez…

Egy újabb mérföldkő – Diplomás lettem!

Fontos pillanathoz érkezett az életem, lediplomáztam. Sikeresen végeztem az ELTE Társadalomtudományi Karának…

Egészségtudatosság Szegeden

„A gyerekek már hétfőn reggel korán érkeztek a Közösségi Házba a tábor…

Geoinformatikus mesterdiplomát szereztem

"Az idei tanévem eredményesen zárult, hiszen július 5-én vehettem át a geoinformatikus…

Diplomát szereztem

"Július 5-én végre beérett az eddigi kemény munkám gyümölcse ugyanis átvehettem ünnepélyes…

Egészségtábor Mohácson

"A mai napon megkezdődött a 3-as csoport Egészségtábora. A tábor célja, hogy…

Diplomát szereztem!

"Az ELTE Társadalomtudományi karán Humánökológia mesterdiplomát szereztem idén nyáron. A tanulmányaimat 2021-ben…

Matehetsz-MTA – Pályázati felhívás

Pályázati Ösztöndíj-felhívás tudományos pályára készülő, rászoruló tehetséges fiatalok támogatására A Magyar Tehetségsegítő…

Barangolás Délvidéken

Menetrend szerint érkeztünk meg vasárnap Délvidékre. A határon átkelve elsőnek Szabadkán álltunk…

ICDL tábor Mohácson

Nagy lelkesedéssel kezdte meg egyhetes ICDL táborát a Mohács 1-es csoport. Idéna…